Röviden
- Aki nehéz körülmények között dolgozik, de olyan munkahelyen, amely nem szerepel a nyugdíjtörvény mellékleteiben, nem kérheti a bíróságtól, hogy az maga állapítsa meg a különleges munkakörülményeket, az Alkotmánybíróság pedig megerősítette, hogy a szabály alkotmányos. A 2025. december 9-i 734. sz. határozat 2026. szeptember 23-án jelent meg, és ettől a naptól végleges és általánosan kötelező. A kifogást egyhangú szavazattal utasították el.
- A munkavállaló veszít, az elutasított érv pedig éppen az állandó felülvizsgálati rendszer hiánya. A testület azt válaszolta, hogy a jogalkotó a munkakörülmények értékelését szakosodott közigazgatási hatóságokra bízta, nem a bíróságokra, és hogy az ezzel ellentétes értelmezés azt jelentené, hogy a bíró a jogalkotó helyébe lép. A kifogást hivatalból maga a Maros Megyei Törvényszék emelte, nem a munkavállaló.
- Ami a munkavállalónak marad, az a közigazgatási eljáráson vezet át, nem a megállapítási kereseten. A munkáltató kéri a munkahely újraértékelését, az engedély megtagadása pedig tovább támadható. Az egyetlen bírósági kapu, amelyet a határozat elismer, a különleges munkakörülmények között ledolgozott időszak rekonstruálása akkor, ha az irattárak megsemmisültek.
Megjelent: Romániai Hivatalos Közlöny 809. szám, 2026. szeptember 23.
Hatálybalépés: a határozat a kihirdetés napjától, 2026. szeptember 23-tól általánosan kötelező
Az Alkotmánybíróság egyhangú szavazattal elutasította azt a kifogást, amely azt a rendszert vitatta, amelynek nyomán egy munkahely különleges munkakörülmények közé kerül, vagyis a nyugdíjtörvény mellékleteiben szereplő tevékenység- és egységjegyzéket. Ez a 2025. december 9-i ülésen hozott második olyan határozat, amely a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék egyik kötelező értelmezésére épített kifogást zár le, azután, hogy a munka összetettségéért járó 15 százalékos emelés 2017-re és 2018-ra kifizetetlen maradt. A tét a nyugdíjjog egyik legkézzelfoghatóbb kérdése: aki különleges munkakörülmények között dolgozik, korábban megy nyugdíjba, a szabályos nyugdíjkorhatár csökkentése pedig összeszámítva akár 13 évet is elérhet, a munkáltató viszont 8 százalékponttal magasabb társadalombiztosítási járulékot fizet utána.
A kifogásnak van egy sajátossága, amely sokat elmond róla: a bírótól indult, nem a munkavállalótól. Hivatalból emelte a Maros Megyei Törvényszék polgári részlege egy munkaügyi perben, Vasile Ioan Suceavă fél pedig magáévá tette. A törvényszék a 2021. július 15-i végzésével küldte tovább a testülethez, az 1.964/102/2020/a1. sz. ügyiratban, az Alkotmánybíróságon pedig az ügy a 2.930D/2021. számot kapta. A Parlament két házának elnökei, a Kormány és a Nép Ügyvédje nem közölt álláspontot.
A megtámadott szövegek tizenöt évre kiterjedő láncot alkotnak. A 19/2000. sz. törvény 20. cikkének (2) és (3) bekezdése kimondja, hogy a törvényben felsoroltakon kívüli munkahelyeket csak törvénnyel lehet különleges munkakörülmények közé sorolni, a besorolás módszertanát és szempontjait pedig kormányhatározat hagyja jóvá. A 226/2006. sz. törvény 1. cikke és 2. cikkének (2) bekezdése 2001. április 1-jétől különleges munkakörülmények közé sorolja az 1. sz. mellékletben szereplő tevékenységeket, ha azokat a 2. sz. mellékletben szereplő, az 1.025/2003. sz. kormányhatározatban előírt engedélyt megszerzett egységekben végzik. A 263/2010. sz. törvény 30. cikke (1) bekezdésének e) pontja ugyanezt a felépítést veszi át, a 2. és a 3. sz. mellékletre utalva, a (2) és a (3) bekezdés pedig 5 évenkénti időszakos újraértékelést ír elő, szintén kormányhatározattal megállapított eljárás szerint. A 325/2015. sz. törvény II. cikke zárja a kört: az a munkáltató, amely az újraértékelésen nem szerezte meg újra az engedélyt, a rendes munkakörülményekre járó járulékot fizeti, mert már nincs jogalapja arra, hogy bárkit különleges munkakörülmények közé soroljon.
A kifogásokat arra az esetre fogalmazták meg, amelyben e szövegek kizárják a munkavállalók különleges munkakörülmények közé való visszasorolásához való jogának megállapítását akkor, amikor ezek a körülmények az engedély lejárta után újra megjelennek, amiatt, hogy a munkáltató nem teljesítette a munkakörülmények normalizálására vonatkozó kötelezettségét. A kifogás indokolása ennél tovább megy, és elkerülő magatartást ír le: hogy ne kelljen megfizetniük a magasabb járulékot, a munkáltatók azt állítják, hogy normalizálták a körülményeket, nem kérik az engedély meghosszabbítását, vagy új munkahelyeket hoznak létre, amelyeknél az ellenőrzés már nem is lehetséges. A hivatkozott jogalapok az Alkotmány 1. cikkének (3)-(5) bekezdése, 16. cikkének (1) bekezdése, 21. cikkének (1) és (2) bekezdése, 34. cikkének (1) bekezdése, 41. cikkének (1) és (2) bekezdése, 47. cikkének (2) bekezdése és 53. cikke, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése és 14. cikke, továbbá az egyezmény 12. jegyzőkönyve voltak.
A testület először egy olyan tényt állapított meg, amely nem akadályozta meg az érdemi vizsgálatot: a megtámadott szövegek ma mind hatályon kívül vannak. A 19/2000. sz. törvényt és a 226/2006. sz. törvényt a 263/2010. sz. törvény 196. cikkének a) és m) pontja helyezte hatályon kívül, a 263/2010. sz. törvényt pedig a nyilvános nyugdíjrendszerről szóló 360/2023. sz. törvény 168. cikke (1) bekezdésének a) pontja, amely 2024. szeptember 1-jétől alkalmazandó. A 2011. június 15-i 766. sz. határozat szerint a felülvizsgálat kiterjedhet azokra a rendelkezésekre is, amelyek joghatásai a hatályvesztésük után is fennmaradnak, ezért az elemzés a szövegeknek a megkeresés napján fennálló formáján folytatódott.
Milyen hatásokkal jár
A határozat a kihirdetéstől, vagyis 2026. szeptember 23-tól végleges és általánosan kötelező. A jogalapot az Alkotmány 147. cikkének (4) bekezdése adja, amelyre a rendelkező rész a 146. cikk d) pontja mellett hivatkozik. Nem a kihirdetéstől számított 3 napos határidőről van szó, mert az a törvényekre és a kormányrendeletekre vonatkozik.
Az első hatást a Maros Megyei Törvényszék előtti ügy érzi meg. A munkaügyi per az állva maradt szövegekkel és a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék által adott értelmezéssel folytatódik, a munkavállaló pedig továbbra is előadhat bármilyen ténybeli védekezést, de azt már nem állíthatja, hogy maga a rendszer alkotmányellenes volna.
A második hatás egyetlen ügynél jóval szélesebb kört érint. Bárki, aki általa különlegesnek tartott körülmények között dolgozik, anélkül hogy a tevékenysége és a munkáltatója egyaránt szerepelne a törvény mellékleteiben, a megállapítási kereset nélkül marad. A testület teljes egészében átvette a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék értelmezését: az ilyen keresetek nem állnak nyitva, ha nem teljesülnek együttesen azok a feltételek, amelyek a tevékenység és a munkáltató egység szerepeltetésére vonatkoznak a 226/2006. sz. törvény 1. és 2. sz. mellékletében, illetve a 263/2010. sz. törvény 2. és 3. sz. mellékletében. A rendes bíró nem elemezheti maga a munkakörülményeket, és nem végezheti el ő a besorolást.
A harmadik hatás annak a térképe, ami még hátravan, és ez a térkép a közigazgatáson vezet át. A kezdeményezés a munkáltatóé, a reprezentatív szakszervezettel vagy a munkavállalóknak a munkabiztonsági és munkaegészségügyi bizottságban részt vevő képviselőivel közösen, a munkahely ellenőrzését a területi munkaügyi felügyelőségek vagy a Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Bizottság végzik, a műszaki szakvéleményt szakintézetek, az orvosi szakvéleményt pedig a közegészségügyi intézetek és igazgatóságok adják. Az engedélyt saját bizottság adja ki, és ha nem adják meg, panasszal lehet fordulni a munkaügyi minisztériumhoz, amelynek döntése bíróságon támadható meg. A bíróságok akkor is hatáskörrel rendelkeznek, ha a különleges munkakörülmények között ledolgozott időszak azért nem bizonyítható, mert az irattárak megsemmisültek.
A negyedik hatás pénzben és években mérhető. Besorolás nélkül az időszak nem számít bele a különleges munkakörülmények közötti járulékfizetési időbe, tehát nem csökkenti a szabályos nyugdíjkorhatárt, a munkáltató pedig nem fizeti a magasabb járulékot. Pontosan ezt a következményt írja elő kifejezetten a 325/2015. sz. törvény II. cikke azokra a munkáltatókra, amelyek az újraértékelésen nem szerezték meg újra az engedélyt, a testület pedig megállapította, hogy a szöveg csupán megerősíti: ha az újraértékelésen nem állapítanak meg kockázatot, a különleges munkakörülményekre vonatkozó szabályok már nem alkalmazandók. Elutasító határozatból egyetlen határidő sem nyílik meg újra, és egyetlen már megállapított nyugdíj sem változik, ugyanúgy, ahogyan abban az ügyben sem, amelyben a második nyugdíj-újraszámítás a 2015. december 31-ig elismert csökkentett szolgálati időhöz kötve maradt.
Mi változott a korábbi helyzethez képest
Érdemben semmi nem változik, és éppen ez a hír. Az elutasító határozat ott hagyja a szövegeket, ahol voltak, és megerősíti azt az értelmezést, amelyet már eddig is alkalmaztak. Ami változik, az az érv státusa: 2026. szeptember 23-ig a rendszer alkotmányellenességére épített védekezés még rendelkezésre állt a folyamatban lévő perekben, ettől a naptól viszont már nem, a megfogalmazott kifogásokhoz képest.
Hogy lássuk, mi maradt mögöttünk, érdemes végigjárni azt az utat, amelyet maga a határozat ír le. A 19/2000. sz. törvény meghatározta a fokozottan megterhelő munkakörülmények közötti munkahelyeket, és felsorolta a különleges munkakörülmények közöttieket, nyitva hagyva a továbbiak törvényi megnevezését, ami a 226/2006. sz. törvényhez vezetett. A tíz évvel később érkezett 263/2010. sz. törvény mindkét kategóriát átvette, és a 30. cikk (1) bekezdésében olyan felsorolást adott, amelyet a testület kimerítőnek nevez. A törvényre kormányhatározatok rakódtak, együttes szempontokkal, amelyek túlmentek a tevékenység fajtáján, és megkívánták a kockázati tényezők tényleges jelenlétét, az elhárításukra tett intézkedéseket és a munkabiztonságra, valamint a munkaegészségre gyakorolt valós hatásokat.
A második változás tíz évvel e határozat előtt következett be, és az újraértékelés ütemét érinti. Eredeti formájában a 263/2010. sz. törvény 30. cikkének (2) bekezdése 2 évenkénti újraértékelést kívánt. A 325/2015. sz. törvény, amelyből az itt megtámadott II. cikk is származik, 5 évre vitte fel az időközt. Az a munkahely, amelyen a körülmények romlanak, azóta a korábbi idő több mint kétszereséig marad mindenféle hatósági ellenőrzés nélkül.
A harmadik változás maga az elemzett keret eltűnése. A hatályon kívül helyezés 2024. szeptember 1-jén következett be, vagyis 464 nappal a határozat kimondása előtt. Csakhogy a 360/2023. sz. törvény, amely felváltotta, a 28. cikk (1) bekezdésének e) pontjában pontosan ugyanazt a megfogalmazást tartja meg, vagyis a 2. és a 3. sz. mellékletben előírt tevékenységeket és egységeket. A testület által megerősített rendszer tehát nem került ki a hatályos jogból azzal a törvénnyel együtt, amely addig otthont adott neki.
Előnyök és hátrányok
Mi a jó benne
- Lezár egy több mint öt éve nyitott bizonytalanságot. A 2021. július 15-i végzés és a határozat kihirdetése között 1896 nap telt el, azaz 5 év, 2 hónap és 8 nap, amely idő alatt a marosvásárhelyi ügy válaszra várt.
- Egyetlen szövegben rendezi el a különleges munkakörülmények közé sorolás teljes közigazgatási útját, attól kezdve, kié a kezdeményezés, addig, ki adja az engedélyt, és hol támadható meg a megtagadás. Aki másként keresi, annak három egymást követő törvényt és két kormányhatározatot kell összeraknia.
- Kifejezetten megerősíti az egyetlen nyitva maradt bírósági kaput, vagyis a ledolgozott időszak rekonstruálását akkor, ha az irattárak megsemmisültek, és ezt pontos szöveghez köti: az 1.025/2003. sz. kormányhatározat 11. cikkének (2) bekezdéséhez.
- Világosan megmondja, hová tartozik az a sérelem, amely nem alkotmányos rangú. A munkakörülményekre vonatkozó jogi keret be nem tartása a törvény alkalmazásának kérdése, nem az alkotmánybíróságé, és a munkavállaló ezt magából a határozat szövegéből tudja meg.
- Teljes egészében idézi a megtámadott normákat a megkeresés napján fennálló formájukban, így a határozat közvetlenül használható a régi ügyekben, anélkül hogy a több mint tíz éve hatályon kívül helyezett törvények szövegét rekonstruálni kellene.
Mi marad probléma
- A feltett kérdés nem kap közvetlen választ. A kifogás arra a helyzetre vonatkozott, amelyben a nehéz körülmények az engedély lejárta után újra megjelennek, az indokolás pedig a bíróságok és a közigazgatás közötti hatáskörmegosztásról szól, anélkül hogy az újramegjelenés esetét érintené.
- A megoldás olyan eljárásra támaszkodik, amely teljes egészében a munkáltatótól függ. Az újraértékelést éppen annak kellene kérnie, aki magasabb járulékot fizet, ha az újraértékelés pozitív eredménnyel zárul, a határozat pedig ezt az érdekütközést nem tárgyalja, holott a kifogás indokolása részletesen leírja.
- A kihirdetés a kimondástól számított 288. napon jött meg, vagyis kilenc hónap és tizennégy nap múlva. A megoldás 2025. december 9-e óta létezett, de nem fejtett ki joghatást, a bíróságok pedig nem alkalmazhatták.
- Az indokolás túlnyomórészt saját, 2017-es és 2018-as határozatokból való idézet. A 20-tól a 28-ig terjedő bekezdések már kimondott indokokat ismételnek, a 29. bekezdés pedig megállapítja, hogy nem merültek fel új elemek, anélkül hogy megvizsgálná: vajon az újraértékelési időköz 2 évről 5 évre való, 2015-ben eldöntött felemelése nem ilyen elem-e.
- Az új törvény soha nem kerül szóba. A testület megállapítja, hogy a 263/2010. sz. törvényt a 360/2023. sz. törvény helyezte hatályon kívül, de nem veszi észre, hogy az új törvény ugyanazt a mellékletekre való utalást tartja meg, tehát nem mondja meg az olvasónak, átvihető-e a megoldása a hatályos keretre.
- A 20. bekezdésben idézett szövegben mintegy húsz szó ismétlődik, a besorolási szempontok felsorolásában. Az értelem egyetlen marad, de a szempontokat leíró mondat éppen ott olvasható nehezen, ahol a legvilágosabbnak kellene lennie.
Hasznos tanácsok
- Először azt ellenőrizze, hogy mindkét feltétel teljesül-e, ne csak az egyik. Nem elég, hogy a tevékenység szerepel a mellékletben; a munkáltató egységnek is ott kell lennie, megszerzett engedéllyel. A testület által megerősített értelmezés együttes feltételekről beszél, a félig elvégzett ellenőrzés pedig elutasított keresethez vezet.
- Ne indítson megállapítási keresetet a különleges munkakörülmények megállapítása iránt. Pontosan ezt az utat zárta le a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2016. május 23-i 12. sz. határozata, amelyet most alkotmányosan is megerősítettek. A perköltség és az elvesztegetett idő az első naptól előre látható.
- Írásban kérje a munkáltatótól az újraértékelési eljárás megindítását, és őrizze meg a kérelem igazolását. A kezdeményezés a munkáltatóé, a reprezentatív szakszervezettel vagy a munkavállalóknak a munkabiztonsági és munkaegészségügyi bizottságban részt vevő képviselőivel közösen, az írásban rögzített elutasítás pedig később, bármely más lépésnél hasznos.
- Az ellenőrzési csatornát használja, ne a bíróságit, ha a munkakörülmények rosszabbodtak. A területi munkaügyi felügyelőség kockázati tényezőkre vonatkozó megkeresése az a mechanizmus, amelyet maga a határozat ír le, az eredménye pedig egy újraértékelés kiindulópontja lehet.
- Ha az engedélyt kérték és megtagadták, a megtagadást támadja meg, ne a törvényt. A munkaügyi minisztériumhoz benyújtott panasz, majd a minisztérium döntése elleni kereset nyitva marad, és egyedül ezek érintik közvetlenül azt az aktust, amely Önnél hiányzik.
- Ha a munkáltató irattárai megsemmisültek, mondja ezt ki kifejezetten a kérelemben, és kérje az időszak rekonstruálását. Ez az egyetlen olyan helyzet, amelyben a rendes bíróság állást foglalhat a különleges munkakörülmények között ledolgozott időszakról, a jogalap pedig az 1.025/2003. sz. kormányhatározat 11. cikkének (2) bekezdése.
- Ha új kifogást készít elő ugyanerre a rendszerre, a hatályos szövegre építse, vagyis a 360/2023. sz. törvény 28. cikke (1) bekezdésének e) pontjára, és a mellékletek frissítésére szolgáló eljárás hiányára. A mostani határozat csak az abban az ügyben megfogalmazott kifogásokat és csak a hatályon kívül helyezett szövegeket fedi le.
Gyakori kérdések
Mit döntött röviden az Alkotmánybíróság?
Kérhetem a bíróságtól, hogy állapítsa meg a különleges munkakörülményeket?
Mit veszít konkrétan az a munkavállaló, akinek nincs besorolása?
Melyik naptól fejt ki joghatást a határozat?
Hatályban vannak még a megtámadott törvények?
Ki emelte a kifogást, és miért számít ez?
Meddig tartott az eljárás?
Milyen gyakran értékelik újra a különleges munkakörülmények közötti munkahelyeket?
A szerkesztőség elemzése
Az első észrevétel nem látszik a határozat olvasásából, mert annak a törvénynek a kinyitását kívánja, amely az elemzett keretet felváltotta. A 15. bekezdésben a testület megállapítja, hogy a megtámadott szövegek mind hatályon kívül vannak, és hogy a 263/2010. sz. törvényt a 360/2023. sz. törvény 168. cikke (1) bekezdésének a) pontja helyezte hatályon kívül. Onnantól kezdve az új törvény egyetlen sorban sem bukkan fel többé. Csakhogy a 360/2023. sz. törvény 28. cikke (1) bekezdésének e) pontja szóról szóra megismétli a megtámadott fordulatot, vagyis a 2. és a 3. sz. mellékletben előírt tevékenységeket és egységeket, a törvény pedig 2024. szeptember 1-jétől alkalmazandó, azaz a kimondás napján már 464 napja. A gyakorlati különbség nagy: az olvasóban az a benyomás marad, hogy egy történelmi, eltűnt keretből származó kérdést bíráltak el, holott valójában egy olyan rendszert erősítettek meg, amely 2026-ban is működik, ugyanazokkal a szavakkal, egy olyan törvényben, amelyet a határozat nem idéz.
A második észrevétel két olyan szöveg egymás mellé állításából jön elő, amelyeket a határozat külön idéz, anélkül hogy szembesítené őket. A 263/2010. sz. törvény 30. cikkének (2) bekezdése a 15. bekezdésben az 5 évenkénti újraértékelést tartalmazó formájában szerepel, a 325/2015. sz. törvény II. cikke pedig közvetlenül utána. Sehol nem hangzik el, hogy az 5 éves időköz szintén a 325/2015. sz. törvényből származik, amely megkétszerezte a törvény eredeti formájában szereplő 2 évhez képest. Márpedig az ügyben szereplő kifogás pontosan ez volt: hogy nincs elég sűrű újraértékelés ahhoz, hogy elkapja az újra megjelenő nehéz körülményeket. Az a törvény, amelynek a II. cikkét megtámadták, egyben az is, amely ritkította az ellenőrzést, a határozat pedig úgy kezeli a két rendelkezést, mintha különböző helyekről érkeznének.
A harmadik észrevétel a közigazgatás naptárához tartozik, nem a feleké, és számítással kapható meg. A határozatban idézett 263/2010. sz. törvény 30. cikkének (3) bekezdése azt kívánta a Kormánytól, hogy a törvény hatálybalépésétől számított 9 hónapon belül állapítsa meg az újraértékelés eljárását, vagyis 2011. október 1-jéig. Az 1.284/2011. sz. kormányhatározat, amelyre a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 14/2016. sz. határozata és rajta keresztül a mostani indokolás is támaszkodik, 2011. december 29-én jelent meg, 89 nappal a határidő után. Az ezt követő eljárás, a 924/2017. sz. kormányhatározat, 2017. december 29-én lépett hatályba, azaz pontosan 6 év múlva, túl azon az 5 éves cikluson, amelyet a törvény előírt. Az a gondolatmenet tehát, amely a munkavállalónak azt mondja, hogy az értékelés szakosodott közigazgatási hatóságokra tartozik, olyan időszakosságra támaszkodik, amelyet maga a közigazgatás sem tartott be.
A negyedik észrevétel arra vonatkozik, ami hiányzik az indokolásból. A kifogás nyolc bekezdése érdekütközést ír le, nem sérelmet: aki az újraértékelést kérni köteles, vagyis a munkáltató, egyben az is, aki többet fizetne, ha az újraértékelés megerősíti a különleges munkakörülményeket, 8 százalékponttal a szokásos járulék felett. A testület válasza a bíró és a közigazgatás közötti hatáskörmegosztás szintjén marad, amelyet meggyőzően tárgyal, és soha nem érinti azt a kérdést, mi történik akkor, ha a közigazgatási mechanizmus el sem indul, mert az egyetlennek, aki elindíthatná, semmi oka rá. A 27. bekezdés a törvény alkalmazásához utalja a problémát, itt azonban nem téves alkalmazásról van szó, hanem olyan eljárásról, amely a felépítésénél fogva annak akaratán múlik, akit fizetésre köteleznének.
Végül két részlet, amely nem változtat a megoldáson, de érdemes elmondani annak, aki a határozatot idézi. A 20. bekezdésben idézett szöveg mintegy húsz szót megismétel a besorolási szempontok felsorolásából; a kettőzés a nyomtatott kiadásban is látszik, tehát nem átalakítási veszteség; az értelem egyetlen marad, ezért az észrevételt nem tettük a hibák közé. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék két határozata pedig, amelyeken minden nyugszik, ugyanazon a napon, 2016. május 23-án született, de nyolc nap különbséggel jelent meg: a 14. sz. november 2-án, a 12. sz. november 10-én, tehát a nagyobb számú vált előbb kötelezővé.
Mit kellene megváltoztatni
- A 360/2023. sz. törvénynek elő kellene írnia a 2. és a 3. sz. melléklet frissítésének eljárását. Ma a jegyzék csak szűkülhet, újraértékeléssel, bővülni nem tud olyan munkahellyel, amely a 2003-as eljárás lezárása után jött létre vagy romlott le. Egy bekerülési út, ugyanazokkal a műszaki és orvosi szakvéleményekkel, éppen azt a problémát oldaná meg, amelyről a testület azt mondta, hogy a bíróság nem oldhatja meg.
- A munkavállalónak és a szakszervezetnek magának is el kellene tudnia indítania az újraértékelést. Amíg a kezdeményezés a munkáltatónál marad, az eljárás azon múlik, aki a magasabb járulékot fizeti. A közvetlen megkeresés joga, a bizottság indokolt válaszadási kötelezettségével, kivinné a mechanizmust ebből a körből, anélkül hogy megváltoztatná, ki végzi a szakértői vizsgálatot.
- Az újraértékelési ciklusnak automatikusan kellene indulnia, nem minden alkalommal új határozattal. Az első eljárás 89 nappal a törvényi határidő után érkezett, a második pedig 6 évvel az első után, holott a törvény 5 évet kívánt. Ha a határidő a törvényből futna, állandó eljárással, egy másodlagos aktus késése többé nem állítaná meg ténylegesen az ellenőrzést.
- A kimondás és a kihirdetés közötti időt kifejezett szabállyal kellene felső határhoz kötni. Itt 288 nap telt el úgy, hogy a megoldás létezett, de nem fejtett ki joghatást. A 47/1992. sz. törvénybe írt határidő kiszámíthatóvá tenné, mikor mehetnek tovább a válaszra váró ügyek.
- Annak, hogy a munkáltató megtagadja az újraértékelés kérését, megtámadható aktusnak kellene lennie, nem hallgatásnak. Ma az elutasító válasz semmilyen joghatást nem vált ki, tehát sehol nem támadható meg. Az írásbeli, rögzített határidőn belüli válaszadás kötelezettsége olyan aktust adna a munkavállaló kezébe, amelyet felülvizsgálatnak vethet alá, a megállapítási kereset helyett, amelyet elzártak előle.
A jogi aktus eredeti szövege
Az alábbi szöveg románul szerepel, a hivatalos közzétett formában.
A teljes szöveg a romániai Hivatalos Közlönyben megjelent formában
Romániai Hivatalos Közlöny 809. szám, 2026. szeptember 23., 3-7. oldal 8 oldal PDF, 83 KB a jogi aktus a(z) 3. oldalon kezdődik
A hivatalos PDF megnyitásaPDF letöltése
Kis képernyőn a megjelenítő nem látszik. A fenti gombokkal nyithatod meg vagy töltheted le a fájlt.
Ez a cikk tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi tanácsadásnak. Konkrét helyzetekben forduljon ügyvédhez vagy engedéllyel rendelkező adótanácsadóhoz.