Röviden
- Egy bank működési kockázatra tartott pénzét fix formula alapján számítják ki, és ez a rendelet mondja meg, mi kerül bele. A működési kockázatra előírt tőke az üzleti mutató 12%-a, amíg az egymilliárd euró alatt marad, 15% az egy és harminc milliárd közötti részre, és 18% azon felül. 750 millió eurós üzleti mutató esetén a kizárólag működési kockázat miatt lekötött tőke 90 millió euróra rúg.
- A csalásokból, hibákból és rendszerleállásokból származó veszteségeket 2026. szeptember 23-ától közös rácson számolják: 7 eseménytípus, 26 finomabb kategória és 15 további címke. A címkék között ott van a „Modellkockázat”, „A kiberbiztonsághoz kapcsolódó IKT-kockázat”, „Harmadik felekhez kapcsolódó kockázat” és a „Zöldrefestési kockázat”. A veszteségek nyilvántartásának kötelezettsége csak azokat a bankokat terheli, amelyek üzleti mutatója legalább 750 millió euró.
- Egy romániai bank ügyfele számára közvetlenül semmi nem változik: egyetlen kamat, egyetlen díj, egyetlen szerződés sem. A tét más. Azok a számok, amelyeket a bankok a Román Nemzeti Banknak jelentenek és közzétesznek, összehasonlíthatóvá válnak egymással, az pedig, ahogyan egy bank a saját veszteségeit számolja, írott szabály alá kerül, és nem marad a belátására.
Megjelent: az Európai Unió Hivatalos Lapja, L sorozat, 2026/1167, 2026. szeptember 3.
Hatálybalépés: 2026. szeptember 23., a kihirdetéstől számított huszadik nap, mert a rendelet 40. cikke így rendelkezik
2026. szeptember 23-ától az Európai Unió hitelintézeteinek, vagyis a bankoknak írott szabályuk van két olyan dologra, amelyet eddig mindegyik a maga módján végzett: mennyi tőkét kötnek le a működési kockázatra, és hogyan számolják a csalásokból, feldolgozási hibákból, rendszerleállásokból vagy elvesztett perekből származó veszteségeiket. Nem arról a pénzről van szó, amelyet a bankoknak kötelező tartalékként a Román Nemzeti Banknál kell tartaniuk, mert az a jegybanknál elhelyezett likviditás. Itt szavatolótőkéről van szó, vagyis a bank saját tőkéjéről, amelyet pufferként tesznek félre, és semmi másra nem használnak.
Az aktus neve (EU) 2026/1167 felhatalmazáson alapuló rendelet, az Európai Bizottság 2026. május 28-án fogadta el Brüsszelben, és 2026. szeptember 3-án hirdették ki, az elfogadás után 98 nappal. Rendelet lévén közvetlenül alkalmazandó minden tagállamban, mindenféle román összhangba hozó aktus nélkül.
A szöveg szabályozástechnikai standard, és a formulát érdemes szétszedni, mert sűrűn visszatér a bankjogban. Az Európai Bankhatóság, vagyis az az európai ügynökség, amely a bankokra vonatkozó technikai normákat írja, elkészíti a tervezetet; a Bizottság felhatalmazáson alapuló rendeletként fogadja el; az érdemi szabályok az alapaktusban maradnak, vagyis a hitelintézetekre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU rendeletben. Egy technikai standard részletekkel tölti ki azokat a kötelezettségeket, amelyek az alapaktusban már megvannak. A preambulum öt felhatalmazási alapot hív fel, mindet az alaprendeletből: a 314. cikk (9) bekezdésének harmadik albekezdését, a 315. cikk (3) bekezdésének harmadik albekezdését, a 316. cikk (3) bekezdésének harmadik albekezdését, a 317. cikk (9) bekezdésének harmadik albekezdését és a 321. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdését. Az alaprendelet azt kérte az Európai Bankhatóságtól, hogy 2026. január 10-éig nyújtsa be a tervezeteket; a Bizottság 2026. május 28-án fogadta el őket, három nappal azelőtt, hogy letelt volna két év az (EU) 2024/1623 rendelet, vagyis a működési kockázatról szóló fejezetet újraíró aktus óta.
A működési kockázatnak van jogi meghatározása, az alaprendelet 4. cikke (1) bekezdésének 52. pontjában: a veszteség kockázata, amely vagy nem megfelelő, illetve rosszul működő belső folyamatokból, emberekből vagy rendszerekből, vagy külső eseményekből fakad, beleértve a jogi kockázatot, a modellkockázatot és az informatikai kockázatot, de nem értve bele a stratégiai és a reputációs kockázatot. Röviden: minden, ami egy bankban félresikerülhet, és ami sem a be nem fizetett hitelekhez, sem a piac mozgásához nem kapcsolódik.
A tőkekövetelményt egyetlen mennyiségből számítják ki, amelynek üzleti mutató a neve. Olyan mérőszám, amely az eredménykimutatásból és a mérlegből épül fel, és semmilyen kapcsolata nincs a múltbeli veszteségekkel: az utolsó három pénzügyi év átlagán összeadja a kamatok, a lízingszerződések és az osztalékok részét, a szolgáltatások részét, vagyis a díjakat és a jutalékokat, valamint a pénzügyi részt, vagyis a kereskedési eredményt. A mögötte álló gondolat egyszerű: minél több műveletet végez egy bank, annál több alkalma van hibázni. Az üzleti mutatóból jön ki az üzletimutató-komponens, ez pedig az alaprendelet 312. cikke szerint maga a működési kockázatra vonatkozó szavatolótőke-követelmény.
Az új aktus 28 oldalának legnagyobb része éppen ezzel foglalkozik: mi kerül be és mi nem kerül be az üzleti mutatóba. Az I. rész 22 cikkből áll, és a számviteli alelem szintjéig megy le. A kamatbevételeket tizenegy alelem összegeként számítják ki, a kereskedési céllal tartott eszközökhöz kapcsolódó kamatoktól a lízingszerződések módosításából származó nyereségig. A díj- és jutalékbevételeknek tizennyolc elemük van, az értékpapír-letétkezeléstől a vagyonkezelési műveletekig. A II. rész 17 cikkel a veszteségek osztályozási rácsát építi fel. A III. résznek egyetlen cikke van, a hatálybalépésről szóló. Az egyetlen oldalas melléklet három kockázati címkét kapcsol össze azokkal a kategóriákkal, amelyekbe az események beletartoznak.
Az ugyanazon a napon elfogadott második aktus, az (EU) 2026/1166 végrehajtási rendelet, amelyet szintén 2026. szeptember 3-án hirdettek ki, és amely szintén 2026. szeptember 23-án lép hatályba, adatszolgáltatási cellákra fordítja le mindezt: az üzleti mutató elemeit megfelelteti az (EU) 2024/3117 végrehajtási rendelet FINREP-rubrikáinak. A kettőt együtt kell olvasni. A végrehajtási rendelet 1. cikke kifejezetten azokra a listákra utal, amelyek „az (EU) 2026/1167 felhatalmazáson alapuló rendeletben felsoroltak szerint” állnak, tehát a mostani aktus nélkül a megfeleltetési táblának nincs mit megfeleltetnie.
Milyen hatásokkal jár
Az első hatás a tőke számában látszik. Az alaprendelet 313. cikkében szereplő formulának három sávja van, és mindet a milliárd euróban kifejezett üzleti mutatóra számítják: az mutató 12%-a, amíg az nem haladja meg az egymilliárdot; 0,12 milliárd plusz az egymilliárdon felüli rész 15%-a, harmincmilliárdig; 4,47 milliárd plusz a harmincmilliárdon felüli rész 18%-a. A küszöbök összefüggnek egymással: 0,12 plusz 0,15-szer 29 pontosan 4,47-et ad, vagyis a harmadik sáv állandóját.
Összegekre fordítva: 750 millió eurós üzleti mutató esetén a követelmény 90 millió euró szavatolótőke, kizárólag a működési kockázatra. Egymilliárdnál a követelmény 120 millióra emelkedik. Ötmilliárdnál 720 millióra. Mivel az alaprendelet a 92. cikk (6) bekezdésének b) pontjában azt kéri, hogy ezeket a követelményeket 12,5-tel megszorozzák a kockázati kitettségérték megállapításához, a 90 millió euró 1,125 milliárd eurós kockázati kitettségértékre fordítódik le, és ez bekerül minden olyan tőkemegfelelési mutató nevezőjébe, amelyet a bank közzétesz.
A második hatás a veszteségek nyilvántartására vonatkozik, és nem minden bankot érint. A veszteségadat-gyűjtemény felépítésének és az éves működési kockázati veszteség kiszámításának kötelezettsége az alaprendelet 316. cikkének (1) bekezdése szerint csak azokat az intézményeket terheli, amelyek üzleti mutatója legalább 750 millió euró. E küszöb alatt a bank csak a tőkeszámítást végzi el. A küszöböt az utolsó nyolc adatszolgáltatási időpontban jelentett legnagyobb értéken mérik, tehát egy múló túllépés két évre a vonal fölött tartja a bankot.
Azoknak a bankoknak, amelyek e kötelezettség alá tartoznak, a mostani aktus állítja fel a rácsot. Minden veszteségesemény egyetlen 1. szintű eseménytípusba tartozik, a 24. cikkben szereplő hét közül: belső csalás; külső csalás; munkáltatói gyakorlat és munkahelyi biztonság; ügyfelek, termékek és üzleti gyakorlat; fizikai eszközökben bekövetkező károk; az üzletmenet fennakadása és a rendszerek nem megfelelő működése; végrehajtás, teljesítés és folyamatkezelés. Minden típus alatt 2. szintű kategóriák állnak, összesen 26, a következő megosztásban: három a belső csalásnál, négy a külső csalásnál, kettő a munkáltatói gyakorlatnál, nyolc az ügyfeleknél és a termékeknél, kettő a fizikai eszközökben bekövetkező károknál, kettő az üzletmenet fennakadásánál és öt a végrehajtásnál és a folyamatoknál. Egy esemény egyetlen kategóriába kerül; ha többe is beleillene, a legrelevánsabbat választják.
A besorolás fölé kerülnek a címkék, amelyeket az aktus attribútumoknak nevez. Tizenöt van belőlük, és egy esemény többet is kaphat egyszerre. Tizenegy a kockázat természetét írja le: a jogi kockázat két fajtája, a modellkockázat, a kiberbiztonsághoz kapcsolódó és az ahhoz nem kapcsolódó IKT-kockázat, a hitelek kockázati súlyozásában még nem fedett hitelkockázat, a piaci kockázat, a harmadik felekhez kapcsolódó kockázat, a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatok, a zöldrefestési kockázat és az üzletmenet-folytonosság. A másik négy azt mutatja, melyik üzletágat érte a veszteség: lakossági tevékenység, kereskedés és értékesítés, kereskedelmi banki tevékenység és a többi. A 32. cikk (2) bekezdése azt kéri, hogy minden esemény megkapja e négy közül legalább az egyiket, tehát minden veszteség legalább egy címkét kap.
Néhány gyakorlati szabály tényleg megváltoztatja, mit rögzítenek. Az öt munkanapon belül teljes egészében megtérült veszteségek egyáltalán nem kerülnek be a gyűjteménybe; ha a megtérülés részleges, csak a meg nem térült rész kerül be. A jogviták egészben kerülnek be, a 23. cikk (4) bekezdése pedig kimondja, hogy a bíróságon kívüli egyezségeket ugyanúgy számolják, mint a bíróságon megnyert vagy elvesztett pereket. Az az informatikai szolgáltató, amely leáll és veszteséget okoz, az aktus indokolása szerint egyszerre két címkét kap: „IKT-kockázat” és „harmadik felekhez kapcsolódó kockázat”.
A harmadik hatás eljárási, és közvetlenül a bank és a Román Nemzeti Bank mint illetékes hatóság közötti viszonyt érinti. Az a bank, amely át akar térni a pénzügyi komponens kiszámításának másik változatára, amelyet az aktus a prudenciális határon alapuló módszernek nevez, legalább 90 nappal korábban értesíti a hatóságot, és tizenegy dokumentumkategóriát küld be, a vezető testület jóváhagyásától a független felülvizsgálati jelentésig. A 90 napos határidő csak attól fogva telik, hogy a dosszié teljes. A számviteli módszerhez való visszatérés ismét 90 napos előzetes bejelentést kíván. Az eladott tevékenység mutatóból való kivételére vonatkozó kérelmet szintén 90 nappal korábban kell benyújtani, a hatóság pedig 90 napon belül írásban válaszol; ha az eladott tevékenység a bank nettó működési bevételének 5%-ánál kevesebbet hoz, a hatóság 90 napig tartó hallgatása jóváhagyásnak számít.
A negyedik hatás abban látszik, ami a nyilvánossághoz eljut. Az alaprendelet 446. cikke minden banktól megkívánja, hogy közzétegye a működési kockázatra vonatkozó tőkekövetelményt, az üzleti mutatót és az egyes komponensek értékeit a számításba vett három évre. A 750 millió eurót meghaladó bankok ezen felül közzéteszik az utolsó tíz pénzügyi év mindegyikére az éves működési kockázati veszteségeket, valamint a számításból kivett kivételes események számát és a kivétel okait. A mostani aktus rácsa az, ami ezeket a számokat bankról bankra összehasonlíthatóvá teszi.
Mi változott a korábbi helyzethez képest
Az érdemi változás korábban történt, a 2024. május 31-i (EU) 2024/1623 rendelettel, amely a működési kockázatra vonatkozó tőkeszámítás régi módszereit egyetlenre cserélte. Annak a cserének a nyoma most is látszik az alaprendeletben: a 314. cikk (4) bekezdése még mindig „az alternatív sztenderd módszerről, ahogyan azt e rendelet 2024. július 8-án alkalmazandó változata előírta” beszél, és ezt a módszert egy EU-szintű intézményi anyavállalat legkésőbb 2027. december 31-éig továbbra is használhatja. A mostani aktus érintetlenül hagyja a módszert, és alkalmazhatóvá teszi: a listái nélkül egy bank nem tudhatta pontosan, melyik bevétel melyik komponensbe kerül.
A veszteségek osztályozásánál a felbontás finomodik, a szerkezet pedig ugyanaz marad. A rendelet indokolása világosan kimondja, hogy a hét 1. szintű eseménytípus „a meglévő keretrendszerhez képest változatlan”, mert a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság nemzetközi standardjaiból származik. Az újdonság a második emeleten van: a 26 darab 2. szintű kategória és a 15 attribútum kötelező normaként nem létezett. Eddig egy bank a belső nyilvántartását akárhogyan vezethette, amíg a felügyelet kérésére be tudta tenni az adatokat a hét nagy fiókba.
A második, kevésbé látható változás arra vonatkozik, amit már nem lehet kivenni a számításból. Az új aktus 16. cikke felsorol olyan elemeket, amelyeket a bankok nem hagyhatnak ki az üzleti mutatóból, jóllehet az alaprendelet szövege szerint kihagyhatónak tűnnének: a biztosítási vagy viszontbiztosítási termékek terjesztéséből származó bevételek és ráfordítások, a pénzügyi szolgáltatások kiszervezéséért fizetett díjak, a bérleti költségek és a működési kockázati eseményekből eredő általános költségek. A különbségtétel finom, és pénzbe kerül: egy pénzügyi szolgáltatás kiszervezésének költsége bekerül az mutatóba, egy nem pénzügyi, vagyis informatikai, logisztikai vagy humánerőforrás-szolgáltatás kiszervezésének költsége kívül marad rajta.
A harmadik változás az összeolvadásokat és a felvásárlásokat érinti. Eddig az alaprendelet csak azt mondta, hogy a megvásárolt szervezet elemeit a művelet pillanatától bele kell számítani az mutatóba, az utolsó három pénzügyi évre kiterjedően. Az új aktus hozzáteszi, mi történik, ha a múltbeli adatok hiányoznak vagy nem pontosak: a bank a saját mutatóját használja, megszorozva egy összeolvadási és felvásárlási tényezővel, amely a bank nettó működési bevétele és a megvásárolt szervezet nettó működési bevétele összegének, valamint a bank önmagában vett nettó működési bevételének az aránya. Ha ennyi sem lehetséges, pénzügyi előrejelzésekkel dolgoznak. Az eladásokra a 19. és a 20. cikk olyan jóváhagyási eljárást épít fel, amelyet az alaprendelet két helyen előre jelzett.
A negyedik változás a visszamenőleges menetrend, és ez mondja a legtöbbet arról, milyen gyorsan lesz hasznos a rács. A 33. cikk 2016. január 1-jétől kéri a hét 1. szintű típus szerinti besorolást, és megengedi, anélkül hogy megkívánná, a 26 darab 2. szintű kategória szerinti besorolást és a címkék kiosztását 2025. január 1-jétől. Mivel a veszteségeket tíz pénzügyi évet átfogó ablakban követik, ez azt jelenti, hogy az első alkalmazásnál tíz évből kilenc a régi felbontáson marad, hét fiókkal, és egyetlen év viseli az új rácsot.
Előnyök és hátrányok
Mi a jó benne
- A számok összehasonlíthatóvá válnak. Ugyanaz a feldolgozási hibából származó veszteség két különböző bankban ugyanabba a 7.1. kategóriába kerül, és ugyanazokat a címkéket kapja, ami eddig nem volt biztosított.
- A rácsot úgy építették fel, hogy semmi ne maradjon kívül: az indokolás azt kéri, hogy az 1. szintű típusok és a 2. szintű kategóriák egymást kizárják, és mindent lefedjenek, „egyéb” típusú maradékkategória nélkül.
- A címkék olyan kockázatokat hoznak be a banki nyilvántartásba, amelyeknek eddig nem volt saját rubrikájuk: a modellkockázat, a harmadik fél szolgáltatókhoz kapcsolódó kockázat, a kibertámadásokra és a többire szétválasztott IKT-kockázat, a környezeti, társadalmi és irányítási kockázatok, valamint a zöldrefestés.
- A rendelet közvetlenül alkalmazandó, tehát egy román és egy német bank ugyanazon a napon ugyanazt a szabályt kapja, átvételi különbségek nélkül.
- A kis bankok megúszják: 750 millió eurós üzleti mutató alatt nincs kötelezettség a veszteségadat-gyűjtemény felépítésére, 750 millió és egymilliárd között pedig az aktus három olyan esetet ír elő, amelyben a számítás indokolatlan tehernek minősül.
- Minden rendelkezés egyetlen rendeletben áll, amelyet kifejezetten ezért választottak, ahelyett hogy az öt felhatalmazási alapnak megfelelő öt aktusra osztották volna őket.
Mi marad probléma
- Az új rács a veszteségkövetési ablak tíz évéből egyetlenegyet fed le. A tízéves sorozat teljes összehasonlíthatósága csak a 2030-as évek közepén áll elő.
- Az aktus három formulája, vagyis az összeolvadási és felvásárlási tényező és a 39. cikk két formulája, képként van beszedve. A hivatalos PDF-kiadás szövegrétegében a helyükön az „Aceasta este o ilustrație” megjegyzés áll, vagyis „ez egy illusztráció”, tehát nem lehet rájuk keresni, nem lehet őket kimásolni és nem lehet őket automatikusan beolvasni.
- Ahol a határidők a bankot kötik, az aktus pontos; ahol a bank javára kellene telniük, az aktus hallgat. A 12. cikk (5) bekezdése azt kéri a hatóságtól, hogy ellenőrizze a prudenciális határon alapuló módszer feltételeit, de nem ad neki határidőt.
- A „Jogi kockázatok, helytelen magatartás” címke automatikusan rákerül a belső csalás, valamint az ügyfelek és a termékek mindegyik, összesen 11 kategóriájára, még akkor is, ha az esemény soha nem jutott el bírósági eljárásig, jóllehet éppen ez a feltétel szerepel a jogi kockázat jogi meghatározásában.
- Azok a kivételes veszteségek, amelyeknek az éves veszteség számításából való kivételét a felügyelet jóváhagyja, a 6. cikk (2) bekezdésének c) pontja révén benne maradnak az üzleti mutatóban, vagyis pontosan abban a mennyiségben, amely a tőkét meghatározza.
- Az „üzleti mutató” megnevezés semmit nem mond a bankszektoron kívüli olvasónak, az aktus pedig százszámra használja anélkül, hogy megmagyarázná, mert a magyarázat egy másik rendeletben van.
Hasznos tanácsok
- Ha bankban dolgozik, és egyetlen dolgot kell ellenőriznie, ellenőrizze, hová kerülnek a működési kockázati eseményekből fakadó költségek. A 2. cikk kiveszi őket a kamatráfordítások közül, és a 6. cikk (1) bekezdése d) pontjának i. alpontjához küldi, vagyis az egyéb működési költségek közé. Ha ott maradnak, ahol voltak, az üzleti mutató hibásan jön ki.
- Ne keverje össze a pénzügyi kiszervezést a nem pénzügyivel. A pénzügyi szolgáltatás kiszervezéséért fizetett díjak bekerülnek az mutatóba, az informatikai, logisztikai vagy humánerőforrás-szolgáltatásokért fizetettek nem. A különbségtételt a 8. cikk és a 16. cikk (2) bekezdésének a) pontja végzi el.
- A 750 millió eurós küszöböt az utolsó nyolc adatszolgáltatási időpontban jelentett legnagyobb értéken ellenőrizze, ne az utolsón. Egyetlen negyedévben történt túllépés két évre a küszöb fölött tartja az intézményt.
- Ha az intézmény közel van a küszöbhöz, és a túllépés múló, olvassa el a 35. cikket, mielőtt adatgyűjtési projektet indít. A mentesség legfeljebb négy egymást követő adatszolgáltatási időpontra, vagy az utolsó húszból legfeljebb nyolcra alkalmazható.
- A bejelentéseket 90 nappal előre tervezze, és a teljes dossziét készítse elő az elejétől. A határidő csak akkor kezd telni, amikor a dokumentáció teljes, tehát egy félkészen beküldött dosszié kétszer késik.
- Egy felvásárlásnál a veszteségadatok kérdését az átvizsgálás szakaszában tegye fel, ne az aláírás után. A 37. cikk megkívánja a megvásárolt szervezet veszteségeinek átsorolását a saját taxonómiába, a 38. cikk pedig azok valutaátszámítását minden év végi árfolyamon, mind a tíz évre.
- Megtérült veszteségnél nézze meg a naptárt, mielőtt rögzíti. Öt munkanap a vonal: a teljes megtérülés azon belül kiveszi az eseményt a gyűjteményből, egy nappal később benne hagyja.
- Ha kívülről követ egy bankot, befektetőként, újságíróként vagy ügyfélként, keresse az éves jelentésben a 446. cikk által megkívánt rubrikákat: a működési kockázatra vonatkozó tőkekövetelményt, a komponensekre lebontott üzleti mutatót és a nagy bankoknál az utolsó tíz év veszteségeit. A 2026-os pénzügyi évtől ezek minden banknál ugyanazon a rácson épülnek fel.
Gyakori kérdések
Változik-e valami számomra, számlatulajdonosként vagy hiteladósként?
Mit jelent a „működési kockázat” egy bankon kívüli ember számára?
Mi az a „veszteségesemény”?
Miért fontos egy 750 millió eurós küszöb?
Hány veszteségkategória van valójában?
Mi a kapcsolata az ugyanazon a napon kihirdetett másik rendelettel?
Kell-e Romániának tennie valamit ahhoz, hogy az aktus alkalmazandó legyen?
Változik-e valami a nem banki pénzügyi intézmények vagy a fizetési szolgáltató cégek számára?
Hibák és ellentmondások a közzétett szövegben
- A 14. cikk (1) bekezdése és a 15. cikk (1) bekezdése: egymást kizáró határidők. A 14. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az intézmények „visszatérnek a számviteli módszerhez, ha a 9. cikk b) pontjában meghatározott feltételek bármelyike már nem teljesül”. A 15. cikk (1) bekezdése azt kéri tőlük, hogy a visszatérést „legalább 90 nappal az arra való visszatérés előtt” jelentsék be, a 15. cikk (2) bekezdésének c) pontja pedig megkívánja, hogy a bejelentés tartalmazza „a 9. cikk b) pontjában említett, már nem teljesülő feltételekre vonatkozó információkat”, tehát azt a feltétel kiesése után állítják össze. Egyetlen bank sem tud 90 nappal korábban bejelenteni egy olyan tényt, amelyről a bekövetkezése napján szerez tudomást. Vagy azonnal visszatér, ahogyan a 14. cikk kéri, és megsérti a 15. cikk határidejét, vagy tartja a határidőt, és még 90 napig olyan módszerrel számítja ki a pénzügyi komponenst, amelynek a 9. cikk b) pontjában felsorolt alkalmazási feltételei már nem teljesülnek. A módszerbe való belépésnél, ahol a tény tervezett, a 13. cikk (1) bekezdésében szereplő 90 napos előzetes bejelentés minden nehézség nélkül működik; a kilépésnél nem.
- A 36. cikk, a 34. és a 35. cikkel, valamint a mentesség jogalapjával összevetve. A 34. és a 35. cikk egyaránt olyan üzleti mutatóhoz köti a mentességet, amely „legalább 750 millió EUR, de nem haladja meg az 1 milliárd EUR-t”. A 36. cikk indokolatlan tehernek mondja a veszteségszámítást „a 2014/59/EU irányelv 2. cikkének 59. pontjában meghatározott áthidaló intézmények” esetében, mindenféle méretre vonatkozó feltétel nélkül. A mentesség egyetlen jogalapja, az 575/2013/EU rendelet 316. cikke (1) bekezdésének második albekezdése viszont csak azoknak az intézményeknek a tekintetében engedi meg az illetékes hatóságoknak a mentesség megadását, amelyeknek „üzleti mutatója nem haladja meg az 1 milliárd EUR-t”. Egy e küszöb fölötti áthidaló intézményre az új szöveg azt mondja, hogy a mentesség alkalmazandó, az alaprendelet pedig azt, hogy nem adható meg, jóllehet az aktus indokolása fenntartás nélküli mentességet hirdet minden áthidaló intézmény számára.
A szerkesztőség elemzése
A rendeletről szóló leginstruktívabb észrevétel három olyan cikk egymásra fektetéséből jön ki, amelyek nem állnak egymás mellett. Mindaz az osztályozási munka, amelyet a II. rész megkíván, vagyis a hét típus, a 26 kategória és a 15 címke, semmivel nem érinti a tőke számát. Az alaprendelet 312. cikke azt mondja, hogy a működési kockázatra vonatkozó szavatolótőke-követelmény az üzletimutató-komponens, ennyi, a 446. cikk (1) bekezdésének b) pontja pedig ugyanezt ismétli meg a közzététel nyelvén. Az Unió úgy döntött, hogy nem használja a nemzetközi standardban szereplő belső veszteségmultiplikátort, tehát a veszteségek nyilvántartása a felügyeletet és az átláthatóságot szolgálja, nem a számítást. A működési kockázati veszteségek mégis bekerülnek a tőkébe, csak más ajtón: az alaprendelet 314. cikkének (5) bekezdése az „egyéb működési költségek” közé teszi őket, a mostani aktus 6. cikke pedig ezt a rubrikát kiterjeszti a működési kockázati események minden pénzügyi hatására, bárhol is könyvelik el őket. A szám kiszámítható. Egy 300 millió eurós működési veszteség évi 100 millióval emeli ennek a rubrikának a hároméves átlagát; ha a költségrubrika az, amely a szolgáltatási komponens formulájában számít, az üzleti mutató ugyanennyivel nő, a 12%-os sávban pedig a tőkekövetelmény évi 12 millió euróval emelkedik, három éven át, azaz összesítve 36 millióval, és abban a három évben évi 150 millió euró kockázati kitettségértékkel. A bank kétszer fizeti meg a veszteséget: egyszer tényleg, másodszor a tőkében.
A második észrevétel az első természetes folytatása, és megmutatja, hová került a szelep. Az alapaktus a 320. cikk (1) bekezdésében megengedi a kivételes események kivételét az éves veszteség számításából, a felügyelet jóváhagyásával. A mostani aktus 6. cikke (2) bekezdésének c) pontja viszont kifejezetten kimondja, hogy ugyanazok a kivételes veszteségek bekerülnek az egyéb működési költségek közé. Más szóval a kivétel pontosan ott létezik, ahol a szám nem határozza meg a tőkét, és pontosan ott hiányzik, ahol meghatározza. Egy bank megkaphatja a Román Nemzeti Banktól a jóváhagyást arra, hogy kivegye a veszteségstatisztikából azt az eseményt, amelyről bizonyítja, hogy nem fog megismétlődni, és az az esemény mégis három éven át tovább fújja fel az üzleti mutatóját és a tőkekövetelményét.
A harmadik észrevétel egy olyan címkét érint, amely útközben elveszíti az értelmét. A 32. cikk a „Jogi kockázatok, helytelen magatartás” attribútumot az alaprendelet 4. cikke (1) bekezdése 52a. pontjának d) alpontjára utalva határozza meg, ott pedig a jogi kockázat a veszteségnek „bírósági eljárásokhoz vezető események következtében” fennálló kockázata. Az aktus melléklete azonban felborítja a tesztet: az 1.1., az 1.2. és az 1.3. kategóriába, valamint mind a nyolc 4.x kategóriába tartozó események „mindig megkapják” ezt az attribútumot, a többi pedig soha nem kapja meg. A számolás maradék nélkül zár: 11 kategória az egyik oldalon, 15 a másikon, pontosan a létező 26, mindegyik egyetlen táborban. A következmény az, hogy a címke már nem azt méri, amit a meghatározás mond, hanem a kategória kódját. Egy belső modell módszertani hibája, vagyis a 4.8. kategória, helytelen magatartásként lesz megjelölve akkor is, ha senki nem perelt be senkit, egy szerződéses kötelezettségszegés viszont, vagyis a 7.3. kategória, nem jelölhető így akkor sem, ha bíróságra kerül. A bankok közötti összehasonlíthatóság növekszik, mert a címke gépiesen kerül fel; a hasznossága annak, aki helytelen magatartásból származó veszteségeket keres, ugyanezért csökken. A melléklet kereszthivatkozásai viszont helyesek: a 7. pont az 5. és a 6. pontra utal, ott pedig éppen az a három kategória áll, amelyre az ember számít, kötelezően a 4.8. és a 7.5., választhatóan a 7.4.
Végül egy formai észrevétel, amely egy ilyen aktusnál érdemi észrevétel is. A rendelet mindössze három formulája, vagyis a 17. cikk (2) bekezdésében szereplő összeolvadási és felvásárlási tényező és a 39. cikk (1) bekezdésében szereplő kettő, képként van beszedve. A hivatalos PDF-kiadás szövegrétege a helyükre az „Aceasta este o ilustrație” megjegyzést teszi, a képek belsejéből pedig hiányoznak az ș és a ț alatti vesszők: az áll ott, hogy „al instituiei”, „al entităii” és „din riscul operaional”. Aki a lapra néz, nem veszít semmit, de a formulákra nem lehet keresni, nem lehet őket kimásolni, és nem jutnak el a képernyőolvasóhoz. Egy olyan rendeletben, amelynek az egész értelme az, hogy összehasonlítható és automatikusan feldolgozható adatokat állítson elő, éppen az a rész, amely valóban számítást kíván, az egyetlen, amelyet egy gép nem tud elolvasni.
Mit kellene megváltoztatni
- A prudenciális határon alapuló módszerből való kilépést fix időponthoz kellene kötni, nem egy lehetetlen előzetes bejelentéshez. Ha a szöveg azt mondaná, hogy a visszatérés a bejelentést követő első adatszolgáltatási időponttól hatályos, a bejelentést pedig a feltétel kiesésétől késedelem nélkül meg kell tenni, a bank nem kerülne abba a helyzetbe, hogy két egymást kizáró cikk között válasszon.
- A 34. és a 35. cikkben szereplő méretre vonatkozó feltételt a 36. cikkben is meg kellene ismételni. Nélküle egy nagy áthidaló intézmény olyan mentességet olvas ki, amelyet az illetékes hatóság nem adhat meg neki, az első beszélgetése a felügyelettel pedig egy előre látható félreértésre megy el.
- A formulákat szövegként kellene kihirdetni, nem képként, és hiánytalan diakritikus jelekkel. Három formula egy 28 oldalas aktusban nem indokolja a kereshetőség és az akadálymentesség elvesztését, a Kiadóhivatalnak pedig már vannak olyan formátumai, amelyek megengedik a matematikai írást a szövegben.
- Egy kivételes esemény jóváhagyott kizárásának az üzleti mutatóra is hatással kellene lennie. Máskülönben a felügyelet megállapíthatja, hogy egy veszteség már nem releváns a bank kockázati profilja szempontjából, és ez a megállapítás semmit nem változtat azon az összegen, amelyet a bank miatta lekötve tart.
- A jogi kockázati attribútumok és az alaprendeletben szereplő meghatározás közötti kapcsolatot nyíltan ki kellene mondani. Vagy a mellékletet jelentik ki vélelmi szabálynak, vagy az attribútumot a meghatározás szerint adják meg. Ahogyan most meg van írva, ugyanannak a keretrendszernek két szövege ugyanannak a szónak eltérő jelentést ad.
- Az Európai Bankhatóságnak az első adatév után közzé kellene tennie az események megoszlását a 26 kategórián és a 15 címkén. A 2. szintű adatok 2025. január 1-jén kezdődnek, és csak 2034 után állnak össze teljes tízéves sorozattá; egy éves összesített statisztika egy évtizeddel korábban használhatóvá tenné a rácsot.
- A Román Nemzeti Banknak nyilvánosan meg kellene mondania, hány romániai hitelintézet haladja meg a 750 millió eurós küszöböt. Ez a szám dönti el, ki vezet részletes veszteségnyilvántartást és ki nem, nélküle pedig a román olvasó nem tudhatja, hogy a szabály két bankot érint-e vagy tizenkettőt.
A jogi aktus eredeti szövege
Az alábbi szöveg románul szerepel, a hivatalos közzétett formában.
A teljes szöveg a romániai Hivatalos Közlönyben megjelent formában
az Európai Unió Hivatalos Lapja, L sorozat, 2026/1167, 2026. szeptember 3. 28 oldal PDF, 880 KB
A hivatalos PDF megnyitásaPDF letöltése
Kis képernyőn a megjelenítő nem látszik. A fenti gombokkal nyithatod meg vagy töltheted le a fájlt.
Ez a cikk tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi tanácsadásnak. Konkrét helyzetekben forduljon ügyvédhez vagy engedéllyel rendelkező adótanácsadóhoz.