Röviden

  • Az Alkotmánybíróság megalapozatlanként utasította el azt a kifogást, amellyel a konstancai Parti Őrség az intézményen belüli legmagasabb szinthez való bérkiegyenlítés szabályát támadta. A szövegek talpon maradnak, velük együtt pedig a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019-es kötelező értelmezése is, amely szerint a szabály a rendőrökre is kiterjed.
  • Az egész két szó körül forog. A törvény „alapbérről” beszélt, a rendőröknek viszont a saját jogállási szabályaik szerint „az alapbeosztás bére” jár. A munkáltató azt állította, hogy emiatt a kiegyenlítés nem rájuk vonatkozik. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék azt mondta, hogy rájuk vonatkozik, az Alkotmánybíróság pedig most megerősíti: ezzel a legfelsőbb bírói fórum nem lépett a jogalkotó helyébe.
  • A kifogást a munkáltató terjesztette elő, nem a munkavállaló, egy olyan perben, amelyet a rendőrszakszervezet indított bérkövetelésekért. A határozatot 2025. december 9-én hozták meg, és 274 nappal később, 2026. szeptember 9-én tették közzé, jóllehet a testület ugyanennek az intézménynek ugyanezt a kifogását már 2024 márciusában azonos módon elintézte.
Jogi aktus: az Alkotmánybíróság 2025. december 9-i 730. sz. határozata a közpénzből fizetett személyzet 2015. évi javadalmazásáról, valamint a közkiadások területén hozott egyéb intézkedésekről szóló 83/2014. sz. sürgősségi kormányrendelet 1. cikke (51) bekezdése és a közpénzből fizetett személyzet 2016. évi javadalmazásáról, egyes határidők meghosszabbításáról, valamint egyes költségvetési és adóügyi intézkedésekről szóló 57/2015. sz. sürgősségi kormányrendelet 31. cikke (1) bekezdése alkotmányellenességére vonatkozó kifogásról, abban az értelmezésben, amelyet a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék jogkérdések eldöntésére hivatott tanácsa által meghozott 2019. november 11-i 51. sz. határozat adott
Megjelent: romániai Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) 766. szám, 2026. szeptember 9.
Hatálybalépés: 2026. szeptember 9., a közzététel napja

Annak a rendőrnek, akit kevesebbért fizetnek, mint az ugyanabban az intézményben azonos tisztséget betöltő, azonos fokozatú és azonos szolgálati idejű kollégáját, joga van ahhoz, hogy a folyósításban lévő legmagasabb szintre emeljék. A rendőrök és a katonák bérszámításának szabályát ismét megerősítették, ezúttal a 420/2026. sz. alkotmánybírósági határozattal. Az Alkotmánybíróság ezt erősítette meg újra a 2025. december 9-i 730. sz. határozatával, amely 2026. szeptember 9-én jelent meg a romániai Hivatalos Közlöny 766. számában, és amellyel megalapozatlanként utasította el a konstancai Parti Őrség kifogását. Ez a második, a közszférabeli javadalmazásról szóló határozat, amely ugyanezen a héten jelent meg, a szeptember 7-i után, amelyben a testület kimondta, hogy a pótlékok nem tartoznak az »egyenlő munkáért egyenlő bér« elve alá.

A tétet érdemes az elején elmagyarázni, mert a román bérperek egyik legnagyobbjáról van szó. 2010 és 2017 között a közszférabeli béreket már nem egy ténylegesen alkalmazott, egységes törvény alapján állapították meg, hanem évenkénti rendeletekkel, amelyek a folyósításban lévő összegeket tartották fenn. Az eredmény egy átlagos irodában: két ember azonos tisztséggel, azonos fokozattal és azonos szolgálati idővel eltérő pénzt vitt haza, rendszerint azért, mert az egyik megnyert egy pert, a másik nem.

A jogalkotó éppen azokkal a szövegekkel próbálta ezt orvosolni, amelyeket a Parti Őrség megtámadott. Az első a 83/2014. sz. sürgősségi kormányrendelet 1. cikkének (51) bekezdése, amelyet a rendeletet jóváhagyó, a romániai Hivatalos Közlöny 2015. április 6-i 233. számában megjelent 71/2015. sz. törvény iktatott be. A határozat teljes egészében idézi: „Az (1) és (2) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a Parlament munkaszervezetének és a többi, azonos szinten javadalmazott közintézménynek és közhatóságnak a személyzete, valamint a Versenytanács és a Számvevőszék személyzete, ideértve ezen intézményeknél az 5. cikkben említett személyzetet is, amely az ugyanazon közintézményben vagy közhatóságnál az egyes tisztségek/fokozatok/besorolási osztályok és fokozatok tekintetében a legmagasabb szinten megállapítottnál kisebb összegű alapbérben és pótlékokban részesül, a legmagasabb szinten javadalmazandó, ha tevékenységét azonos feltételek mellett végzi.”

A második szöveg, az 57/2015. sz. sürgősségi kormányrendelet 31. cikkének (1) bekezdése az egész költségvetési szektorra kiterjeszti a szabályt: „Az 1. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseitől eltérően 2016 augusztusától a közpénzből fizetett személyzet, amely a rendes munkaidőnek megfelelő, az egyes tisztségek, fokozatok/besorolási osztályok, fokozatok, tisztségben vagy szakterületen eltöltött szolgálati idő tekintetében, esettől függően, a folyósításban legmagasabb szinten megállapítottnál kisebb összegű alapbérben/besorolási illetményben részesül, az adott közintézményen vagy közhatóságon belüli legmagasabb alapbér/besorolási illetmény szintjén javadalmazandó, ha tevékenységét azonos feltételek mellett végzi.”

A kettő közötti különbség szabad szemmel is látszik. Az első felsorolja a címzetteket: a Parlament munkaszervezetét, az azonos szinten javadalmazott intézményeket, a Versenytanácsot, a Számvevőszéket. A második már semmit nem sorol fel, „a közpénzből fizetett személyzetről” beszél, és 2016 augusztusától indul, jóllehet az őt hordozó rendelet 2015. december 11-én jelent meg. A cikk számában szereplő index egyébként azt mutatja, hogy utólag iktatták be a rendeletbe.

Papíron a második szöveg senkit nem zár ki. A gyakorlatban a szóhasználatba botlott bele. Mindkettő „alapbérről” beszél, a második pedig „besorolási illetményről” is. Egyik sem említi „az alapbeosztás katonai illetményét”, amely a katonáknál a fő bérelem, sem „az alapbeosztás bérét”, amely a rendőröknél és a többi különleges jogállású köztisztviselőnél a fő bérelem. Az ilyen személyzetet foglalkoztató intézmények pontosan erre az érvre hivatkozva tagadták meg a kiegyenlítést: ha a törvény nem nevezi meg a mi bérelemünket, akkor a törvény nem ránk vonatkozik.

A bíróságoknak kellett tisztázniuk, mit jelentenek a szavak, és az Alkotmánybíróság a határozatban felsorolja azokat a lépéseket, amelyeket a legfelsőbb bírói fórum megtett. A 2016. szeptember 26-i 23. sz. határozat, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2016. november 9-i 899. számában jelent meg, tisztázta, mely személyzetre alkalmazandó az 1. cikk (51) bekezdése szerinti legmagasabb szint, és mind a négy fő bérelemre utalt: az alapbérre, az alapbeosztás katonai illetményére, az alapbeosztás bérére és a besorolási illetményre. A 2016. október 17-i 30. sz. határozat, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2016. december 20-i 1.025. számában jelent meg, az „alapbér” és „az alapbeosztás bére” közötti egyenértékűséggel foglalkozott. Maga az Alkotmánybíróság pedig a 2016. december 15-i 794. sz. határozatával, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2016. december 21-i 1.029. számában jelent meg, megállapította az azonos fokozatú, azonos besorolású, a tisztségben vagy a szakterületen azonos szolgálati idejű és azonos végzettségű közszférabeli személyzet javadalmazásbeli egyenlő bánásmódját.

Az út vége a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék jogkérdések eldöntésére hivatott tanácsának 2019. november 11-i 51. sz. határozata, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2020. január 30-i 64. számában jelent meg. Ez minden bíróságra kötelező hatállyal kimondta, hogy a két rendeletben szereplő „alapbér” fogalmát „kiterjesztően kell értelmezni, abban az értelemben, hogy a rendőrök alapbeosztásának bérére is vonatkozik”. Attól a pillanattól kezdve az a rendőr, akit az intézményén belüli legmagasabb szint alatt fizettek ugyanazon a tisztségen, fokozaton, besorolási osztályon és fokozaton, bíróság előtt kérhette a kiegyenlítést.

Itt lép be az a részlet, amely megváltoztatja az ügy olvasatát: az alkotmányellenességi kifogást nem egy rendőr terjesztette elő, hanem az az intézmény, amely fizeti. A Parti Őrség a Határrendészet konstancai székhelyű területi szerve, az a per pedig, amelyben a kifogást előterjesztette, a Konstanca Megyei Törvényszék közigazgatási és adóügyi tanácsának 3.659/3/2019. sz. ügyirata, a Belügyminisztérium Rendőreinek és Szerződéses Személyzetének Országos Szakszervezete indította a tagjai nevében, bérkövetelésekért. A munkáltató nem támadhatta meg közvetlenül a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék határozatát, mert az alkotmányellenességi kifogás tárgya az Alkotmány 146. cikkének d) pontja szerint, amelyre maga a határozat is hivatkozik, csak törvény vagy rendelet lehet. Így hát a törvényi szövegeket támadta meg, „az abban a határozatban adott értelmezésben”, ez volt az egyetlen nyitva maradt ajtó.

Az intézmény érvei a határozat kilenc bekezdését, az 5-től a 13-ig terjedőket foglalják el, és egyetlen vádba futnak össze: a kiterjesztő értelmezéssel a legfelsőbb bírói fórum megsértette volna az Alkotmány 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt hatalmimegosztás-elvet és a 61. cikk (1) bekezdésében rögzített, a Parlamentet egyedüli törvényhozó hatóságként megjelölő szabályt, mivel a jogalkotó helyébe lépett. A Parti Őrség hivatkozott a 24/2000. sz. törvény 36. cikkének (3) bekezdésére, amely szerint a szakkifejezéseket csak akkor lehet használni, ha a szabályozott területen meghonosodtak, valamint ugyanezen törvény 37. cikkének (1) bekezdésére, amely szerint ugyanazokat a fogalmakat csak ugyanazokkal a kifejezésekkel lehet kifejezni. Azt is állította, hogy az 1. cikk (51) bekezdése a 24/2000. sz. törvény 15. cikkének (3) bekezdése értelmében vett eltérést engedő norma, tehát szigorúan alkalmazandó, és hogy ha a jogalkotó a rendőröket is le akarta volna fedni, mind a négy bérelem-megnevezést leírta volna, nem csak kettőt.

A Konstanca Megyei Törvényszék megalapozatlannak ítélte a kifogást, arra mutatva rá, hogy a legfelsőbb bírói fórum értelmezhet egy törvényszöveget anélkül, hogy a jogalkotó helyébe lépne. A Parlament két házának elnökei, a Kormány és az ombudsman nem közölték a kért álláspontot. Az ügyészség képviselője az elutasításra tett indítványt.

A testület egyhangúlag utasította el a kifogást, az indokolás pedig szinte teljes egészében egy korábbi határozatra támaszkodik: a 2024. március 5-i 95. sz. határozatra, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2024. augusztus 21-i 830. számában jelent meg, és amellyel ugyanazt a kifogást, ugyanazokon a szövegeken, ugyanattól az előterjesztőtől már elutasította. Az érdemi érv, amelyet az említett határozat 25-27. bekezdéséből vesz át, az, hogy a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék olyan célkutató értelmezést végzett, „amelynek alapja alkotmányos, törvényi és bírói gyakorlatból eredő megfontolások összessége, és amely kiküszöböli a normatív kétértelműséget”, és hogy a fordulat jelentésének megállapításával nem lépett a jogalkotó helyébe, mert „a normának adott értelem azt nem módosítja és nem is egészíti ki”. A 26. bekezdésben a testület egyetlen mondattal lezárja az ügyet: új elemek nem merültek fel, tehát a 2024-es megoldás és annak indokai továbbra is érvényesek.

Egy utolsó részlet magyarázza meg, miért van még értelme a vitának 2026-ban. Mindkét szöveget hatályon kívül helyezték. A testület rögzíti, hogy azok a romániai Hivatalos Közlöny 2017. június 28-i 492. számában megjelent 153/2017. sz. kerettörvény 44. cikke (1) bekezdésének 11., illetve 20. pontja révén estek ki a hatályból, vagyis több mint kilenc évvel ezelőtt. Mégis elbírálja őket, a romániai Hivatalos Közlöny 2011. augusztus 3-i 549. számában megjelent 2011. június 15-i 766. sz. határozatra hivatkozva, amely szerint alkotmányossági felülvizsgálat alá tartoznak azok a rendelkezések is, amelyek joghatásai a hatályvesztés után is folytatódnak. Ezek a joghatások a 2015. évre, valamint a 2016 augusztusa és 2017 júniusa közötti időszakra járó bérkövetelések, amelyekről ma is perek folynak.

Egy második, közpénzből fizetett bérekről szóló határozat ugyanebbe az irányba mutat: az 594/2025. sz. alkotmánybírósági határozattal a bíróság a rendőröket és a katonákat a 2008-as és 2017-es szabályokon hagyta.

Milyen hatásokkal jár

A határozat 2026. szeptember 9-től, a romániai Hivatalos Közlönyben való közzététel napjától fejti ki hatásait. Az Alkotmány 147. cikkének (4) bekezdése, amelyre maga a rendelkező rész is alapként hivatkozik, előírja, hogy a testület határozatait a romániai Hivatalos Közlönyben közzé kell tenni, és hogy a közzététel napjától általánosan kötelezőek, valamint kizárólag a jövőre nézve hatnak. A rendelkező rész megismétli a bevett fordulatot: „Végleges és általánosan kötelező”.

A legfontosabb gyakorlati hatás az, hogy semmi nem változik, és éppen ez a hír. A megalapozatlanság miatti elutasítás nem veszi ki a normát a jogrendből, és nem is igazít a jelentésén. A 83/2014. sz. sürgősségi kormányrendelet 1. cikkének (51) bekezdése és az 57/2015. sz. sürgősségi kormányrendelet 31. cikkének (1) bekezdése továbbra is alkalmazandó, a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019-es értelmezése pedig minden bíróságra kötelező marad.

A bérköveteléses perben álló rendőr számára ez azt jelenti, hogy a munkáltató fő érve eltűnik. Az intézmény többé nem állíthatja, hogy a törvényszöveg nem vonatkozik a rendőrökre, mert azoknak nincs „alapbérük”, és most már azzal sem tudja megakasztani a tárgyalást, hogy ugyanezen az alapon alkotmányellenességi kifogást terjeszt elő: a testület kétszer is döntött ugyanezekről a rendelkezésekről, ugyanennek az intézménynek a kérésére.

A konkrét ügyben a határozatot megküldik a Konstanca Megyei Törvényszék közigazgatási és adóügyi tanácsának, a szakszervezet által a tagjaiért indított per pedig érdemben folytatódik. Az az ítélet, amellyel a bíróság a testülethez fordult, 2020. szeptember 25-i keltezésű, tehát az érdemi tárgyalás csaknem hatévnyi várakozás után indul újra.

Amit a határozat nem tesz meg, azt ugyanilyen nyomatékkal érdemes kimondani. Semmilyen új jogot nem teremt, semmilyen határidőt nem nyit meg újra, és egyetlen intézményt sem kötelez arra, hogy bármit kifizessen. Azt sem állapítja meg, hogyan kell konkrétan kiszámítani a legmagasabb szintet, sem azt, hogy milyen pótlékok tartoznak bele. Egy alkotmányellenességi kifogást utasít el, semmi többet.

Ugyanilyen fontos, hogy „a folyósításban lévő legmagasabb szint” nem az intézmény legnagyobb bérét jelenti. Mindkét szöveg azonos tisztségen, fokozaton vagy besorolási osztályon, azonos fokozaton és, a második szövegnél, a tisztségben vagy a szakterületen azonos szolgálati időn belüli összehasonlítást kíván meg, és mindkettő hozzáteszi azt a feltételt, hogy a tevékenységet „azonos feltételek mellett” kell végezni. Egy tiszt nem hasonlítható össze egy altiszttel, és egy irodai állás sem egy terepen végzett munkával pusztán azért, mert a bérek ugyanazon a bérjegyzéken szerepelnek.

Végül a lefedett időszak korlátozott. Az első szöveg a 2015-ös évre vonatkozik, a második 2016 augusztusától indul, és mindkettőt hatályon kívül helyezték 2017. július 1-jén, amikor a 153/2017. sz. kerettörvény hatályba lépett. Az ezt követő időszakra járó jogosultságoknak más a jogalapjuk, és erről ez a határozat semmit nem mond.

Mi változott a korábbi helyzethez képest

A törvény szövegében semmi. A két rendelet egyetlen betűje sem módosul, a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019. november 11-i 51. sz. határozata pedig pontosan olyan marad, amilyen volt. Ami változik, az az alkotmányossági ügy állása: 2026. szeptember 9-ig egy bíróság még mindig szembesülhetett ugyanezzel a kifogással, és felfüggeszthette vagy késleltethette az érdemi tárgyalást. Mostantól ugyanezzel a kifogással szemben a testület két elutasító határozata áll, a 2024-es és a 2025-ös.

A 2024. március 5-i 95. sz. határozattal való összevetés megmutatja, milyen keveset hoz újat a mostani aktus. Ugyanazok a szövegek, ugyanaz az előterjesztő, ugyanazok a kifogások, ugyanaz a megoldás, az indokokat pedig kifejezetten átveszi. A testület maga mondja ki a 26. bekezdésben: nem merültek fel olyan új elemek, amelyek a bírói gyakorlat megváltoztatását indokolnák. Az egyetlen különbség az, hogy a két határozat között 475 nap telt el az elsőnek a közzétételétől a másodiknak a meghozataláig.

Ha távolabbra tekintünk vissza, az ebben a kérdésben született határozatok sora így fest: 2015-ben a Parlament bevezeti a legmagasabb szinthez való kiegyenlítés szabályát az intézmények szűk körére; 2016 augusztusában az kiterjed a közpénzből fizetett teljes személyzetre; 2016 őszén a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék kétszer is tisztázza, ki tartozik a norma alá; 2016 decemberében az Alkotmánybíróság hozzáteszi az egyenlő bánásmód elvét; 2019 novemberében a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék kifejezetten beemeli a rendőröket; 2024-ben és 2025-ben pedig az Alkotmánybíróság kétszer utasítja el egy közintézményi munkáltató kísérletét az értelmezés megdöntésére. A szövegeket még 2017-ben, ennek a sornak a közepén hatályon kívül helyezték.

Előnyök és hátrányok

Mi a jó benne

  • Kiszámíthatóság több ezer folyamatban lévő per számára. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék értelmezése kötelező marad, a bíróságoknak pedig nem kell ugyanannak a szövegnek két olvasata között választaniuk.
  • A testület vállalja a 2017 óta hatályon kívül helyezett normák felülvizsgálatát is, a 2011. június 15-i 766. sz. határozat alapján, ami nyitva tartja az utat a múltbeli időszakokat érintő többi per előtt is.
  • A határozat más ügyekben is használható mércét fogalmaz meg: a legfelsőbb bírói fórum értelmezése csak akkor lépi túl az alkotmányos határt, ha módosítja vagy kiegészíti a normát, akkor nem, ha megállapítja a jelentését.
  • A különleges jogállású személyzet többé nem a saját jogállási szabályainak szóhasználatától függ abban, hogy egy általános javadalmazási szabály megilleti-e. A bérelem megnevezése többé nem dönti el, hogy a norma alkalmazandó-e.
  • A döntés egyhangú szavazattal született, tehát nem hagy maga után különvéleményt, amelyre az egyik fél egy másik ügyben hivatkozhatna.

Mi marad probléma

  • A tempó. Az ügyet előterjesztő ítélet 2020. szeptember 25-i keltezésű, a határozatot 2025. december 9-én hozták meg, vagyis 1 901 nap múlva, a közzététel pedig további 274 napot vett igénybe. Összesen 2 175 nap egy olyan válaszért, amelyet a testület már 2024 márciusában megírt.
  • A saját indokolás minimális. A 23-25. bekezdés a 2024. március 5-i 95. sz. határozatot idézi, a 26. bekezdés pedig csak azt állapítja meg, hogy nem merültek fel új elemek. Aki új érvet keres ebben a határozatban, nem talál.
  • A megkeresett hatóságok közül egyik sem közölt álláspontot, sem a Parlament két házának elnökei, sem a Kormány, sem az ombudsman, jóllehet a kérdés költségvetési tétje több ezer perben mérhető.
  • Az érdemi probléma, az egységesítetlen bérszóhasználat, a jogalkotó részéről megoldatlan marad. Éppen a kifogás előterjesztője által felhívott 24/2000. sz. törvény 37. cikkének (1) bekezdése követeli meg, hogy ugyanazokat a fogalmakat ugyanazokkal a kifejezésekkel fejezzék ki.
  • A rendelkező rész „a megfogalmazott kifogások vonatkozásában” nyilvánítja alkotmányosnak a szövegeket, tehát a pajzs az itt felhívott két alkotmánycikkre korlátozódik. Egy más alapon megfogalmazott kifogás elméletileg továbbra is lehetséges.

Hasznos tanácsok

  1. Ha folyamatban lévő pere van a bérkiegyenlítésért, ellenőrizze, hogy a kereset hivatkozik-e a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019. november 11-i 51. sz. határozatára. Ez az a darab, amely a törvényszöveget a rendőrökhöz köti, a 730/2025. sz. határozat pedig csak azt erősíti meg, hogy használható.
  2. Amikor a mostani határozatot idézi, idézze a 2024. március 5-i 95. sz. határozatot is, amely a romániai Hivatalos Közlöny 2024. augusztus 21-i 830. számában jelent meg. Ott van az a 25-27. bekezdés, amelyre az indokolás támaszkodik, egy bíróságnak pedig a teljes szövegre van szüksége, nem az arra való utalásra.
  3. Ellenőrizze, milyen időszakra kéri a különbözetet. A 83/2014. sz. sürgősségi kormányrendelet 1. cikkének (51) bekezdése a 2015-ös évre vonatkozik, az 57/2015. sz. sürgősségi kormányrendelet 31. cikkének (1) bekezdése 2016 augusztusától indul, és mindkettő 2017. július 1-jén megáll.
  4. Helyesen építse fel az összehasonlítást. Ne „az intézmény legnagyobb bérére” hivatkozzon, hanem az azonos tisztségre, azonos fokozatra vagy besorolási osztályra, azonos fokozatra és azonos szolgálati időre folyósításban lévő legmagasabb szintre, kifejezetten megemlítve, hogy a tevékenységet azonos feltételek mellett végzik. Ez utóbbi feltétel mindkét szövegben szerepel, és az alperes ezt támadja meg elsőként.
  5. Azok a közintézmények, amelyeknek még vannak ilyen pereik, jól tennék, ha újraszámolnák a védekezés költségét. Egy harmadik, ugyanazokra a szövegekre, ugyanazokkal az érvekkel előterjesztett kifogással szemben két elutasító határozat áll, a tárgyalás halogatása pedig kamatokat és költségeket ad hozzá.
  6. Ha különleges jogállású személyzettel dolgozik, jegyezze meg a szóhasználatbeli különbséget: az alapbér, az alapbeosztás katonai illetménye, az alapbeosztás bére és a besorolási illetmény négy megnevezés ugyanarra a fő bérelemtípusra. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék már 2016-ban együtt kezelte őket, a 2016. szeptember 26-i 23. sz. határozatával.

Gyakori kérdések

Mit döntött el röviden az Alkotmánybíróság?
Megalapozatlanként utasította el a konstancai Parti Őrség által előterjesztett alkotmányellenességi kifogást, és megállapította, hogy a legmagasabb szinthez való javadalmazásról szóló két szöveg, a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019. november 11-i 51. sz. határozatában adott értelmezésben, a megfogalmazott kifogások vonatkozásában alkotmányos. Gyakorlatilag semmi nem változik.
Mit jelent a „folyósításban lévő legmagasabb szinten való javadalmazás”?
Azt jelenti, hogy azt a munkavállalót, akit ugyanazon intézményen belül ugyanarra a tisztségre, ugyanarra a fokozatra vagy besorolási osztályra, ugyanarra a fokozatra és, esettől függően, a tisztségben vagy a szakterületen ugyanolyan szolgálati időre nyújtott legnagyobb összegnél kevesebbért fizetnek, fel kell emelni arra a szintre, azzal a feltétellel, hogy tevékenységét azonos feltételek mellett végzi. A szabályt azért vezették be, hogy eltörölje azokat a különbségeket, amelyek a bérbefagyasztás évei és a csak a munkavállalók egy része által megnyert perek nyomán keletkeztek.
Hogyan lett ebből két szóról szóló vita?
Azért, mert a törvényszövegek „alapbérről” és „besorolási illetményről” beszélnek, a rendőröknek viszont a saját jogszabályaik szerint „az alapbeosztás bére” jár. A munkáltatók azt állították, hogy ha a törvény nem nevezi meg a bérelemüket, a szabály nem alkalmazandó rájuk. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019-ben azt válaszolta, hogy a fordulatot kiterjesztően kell értelmezni, és a rendőrökre is kiterjed.
Miért a munkáltató támadta meg a normát, és nem a munkavállaló?
Mert a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék értelmezése a munkavállalóknak kedvez, tehát az elégedetlen fél a munkáltató volt. A Parti Őrség alperes volt abban a perben, amelyet a Belügyminisztérium Rendőreinek és Szerződéses Személyzetének Országos Szakszervezete indított bérkövetelésekért. A legfelsőbb bírói fórum határozatát nem támadhatta meg közvetlenül, mert az alkotmányossági felülvizsgálat tárgya csak törvény vagy rendelet lehet, ezért a törvényszövegeket támadta meg, „az abban a határozatban adott értelmezésben”.
Mit állapított meg a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék 2019. november 11-i 51. sz. határozata?
Azt, hogy a 83/2014. sz. sürgősségi kormányrendelet 1. cikkének (51) bekezdésében és az 57/2015. sz. sürgősségi kormányrendelet 31. cikkének (1) bekezdésében szereplő „alapbér” fogalmát kiterjesztően kell értelmezni, abban az értelemben, hogy a rendőrök alapbeosztásának bérére is vonatkozik. A határozat a romániai Hivatalos Közlöny 2020. január 30-i 64. számában jelent meg, és minden bíróságra kötelező.
A szövegek nincsenek hatályon kívül 2017 óta? Miért bírálja el őket még bárki?
De igen. A testület rögzíti, hogy azokat a romániai Hivatalos Közlöny 2017. június 28-i 492. számában megjelent 153/2017. sz. kerettörvény helyezte hatályon kívül. Mégis elbírálta őket, mert joghatásaik továbbra is folytatódnak: a 2015-ös évre és a 2016 augusztusa és 2017 júniusa közötti időszakra járó bérkövetelésekről ma is perek folynak. Ennek a gyakorlatnak az alapja ugyanennek a testületnek a 2011. június 15-i 766. sz. határozata.
Hoz nekem a határozat pénzt vagy új jogot?
Nem. A megalapozatlanság miatti elutasítás fenntartja a fennálló helyzetet. A jog, ha létezik, a törvényszövegből és a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék értelmezéséből ered, az elismerését pedig a bíróságtól kell kérni, a saját perben. A határozat nem nyit meg újra határidőket, és egyetlen intézményt sem kötelez hivatalból történő kifizetésre.
Mikortól fejti ki hatásait?
2026. szeptember 9-től, a romániai Hivatalos Közlöny 766. számában való közzététel napjától. Az Alkotmány 147. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy az alkotmánybírósági határozatok a közzétételtől általánosan kötelezőek, és kizárólag a jövőre nézve hatnak. Az, hogy 2025. december 9-én hozták meg, ezen nem változtat.
Megtámadhatja-e valaki újra ugyanezeket a szövegeket?
A rendelkező rész szerint a szövegek „a megfogalmazott kifogások vonatkozásában” alkotmányosak, tehát a megoldás az itt felhívott két alkotmánycikkre, az 1. cikk (4) bekezdésére és a 61. cikk (1) bekezdésére terjed ki. Egy más alkotmányos alapon megfogalmazott kifogást ez a határozat nem zár ki, de szilárd előzmény és a testület két azonos döntése áll vele szemben.
Mit nem mond ki a határozat?
Nem mondja meg, hogyan kell konkrétan kiszámítani a legmagasabb szintet, milyen pótlékok tartoznak bele, hogyan kell az állások közötti összehasonlítást elvégezni, és azt sem, mi történik a 2017. július 1-je utáni jogosultságokkal. Mindezek alkalmazási kérdések maradnak, az érdemben eljáró bíróságok hatáskörében.

A szerkesztőség elemzése

Az aktus jogi szempontból tiszta: minden benne szereplő hivatkozás oda vezet, ahová mondja. Az Alkotmány 1. cikkének (4) bekezdése és 61. cikkének (1) bekezdése pontosan a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és a Parlamentnek az egyedüli törvényhozó hatóság szerepét tartalmazza; a 146. cikk d) pontja valóban törvényekre és rendeletekre korlátozza a kifogás tárgyát; a 147. cikk (4) bekezdése valóban a közzétételtől számított hatályt írja elő; a 24/2000. sz. törvény 15. cikkének (3) bekezdése, 36. cikkének (3) bekezdése és 37. cikkének (1) bekezdése pontosan azt mondja, amit a kifogás előterjesztője tulajdonít neki, az eltérést engedő szabályozásról, a szakkifejezések használatáról és ugyanazon fogalmak ugyanazon kifejezésekkel való kifejezéséről; a 153/2017. sz. kerettörvény 44. cikkének (1) bekezdése pedig valóban hatályon kívül helyezi a szóban forgó rendelkezéseket. A két bírált bekezdés szövege teljes egészében szerepel, a felső indexekkel a helyükön.

A határozat baja nem a tartalomban van, hanem a számtanában. A bíróság a 2020. szeptember 25-i ítélettel fordult a testülethez. A testület ügyirata viszont az 1.679D/2021. számot viseli, tehát a bejegyzés a megkeresést követő évben történt. A döntés 2025. december 9-én született meg, a megkereséstől számított 1 901 nap múlva, a közzététel pedig 2026. szeptember 9-én, további 274 nap után. Elejétől a végéig 2 175 nap, csaknem hat év, egy olyan ügyben, amelyben a testületnek nem volt mit felfedeznie: ugyanazt a kifogást, ugyanazokon a szövegeken, ugyanattól a Parti Őrségtől már elutasította a 2024. március 5-i 95. sz. határozatával, amely 2024. augusztus 21-én jelent meg. Az említett határozat közzététele és a mostani meghozatala között 475 nap telt el, és ez alatt az egyetlen elvégzendő feladat egy mondat leírása volt. A mondat létezik, ez a 26. bekezdés: új elemek nem merültek fel.

A határozat szerkezete ezt megerősíti. A 27 bekezdésből kilenc, az 5-től a 13-ig, a kifogás előterjesztőjének érveit ismétli meg. A testület saját elemzése a 22. bekezdésnél kezdődik és a 26.-nál ér véget, és az ötből három a 95/2024. sz. határozatból vett idézet. Más szóval a munkáltató háromszor annyi helyet kap a határozatban, mint az az indokolás, amely elutasítja a kérelmét. Egy öt évig álló ügyben ez nem erőtakarékosság, hanem az ügyek sorba rendezésének problémája.

Marad egy érdemi észrevétel, amely nem látszik, ha az ember elejétől a végéig elolvassa a határozatot. Az a mérce, amelyet a testület az elutasításhoz használ, vagyis hogy a legfelsőbb bírói fórum nem lép a jogalkotó helyébe akkor, amikor „a normának adott értelem azt nem módosítja és nem is egészíti ki”, nehezebben átléphető, mint amilyennek látszik. Ha egy kötelező értelmezés valóban módosítaná vagy kiegészítené a normát, a felülvizsgálat tárgya többé nem az értelmezés volna, hanem az így keletkezett szöveg, amelyet a testület törvényként amúgy is megvizsgálna. Ebből az következik, hogy a gyakorlatban a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék jogértelmezése aligha bukhat el az alkotmányossági felülvizsgálaton, az Alkotmány 126. cikkének (3) bekezdése pedig, amely a legfelsőbb bírói fórumnak adja a törvény egységes értelmezésének biztosítását, tovább erősíti ezt az eredményt. A közintézményi munkáltató nem azért vesztett, mert rosszul érvelt, hanem azért, mert az egyetlen rendelkezésre álló ajtót használta, az az ajtó pedig csaknem be van falazva. A gyakorlati következtetés az, hogy amikor egy kötelező jogértelmezés zavaró, az egyetlen megmaradt út a jogalkotási, nem a bírósági.

Mit kellene megváltoztatni

  • Törvényi határidőt kellene szabni az alkotmánybírósági határozatok megszövegezésére és közzétételére. Például 60 napot a meghozataltól, azzal a kötelezettséggel, hogy a túllépést indokolni kell. Hatás: az érdemben eljáró bíróságok nem tartanának ügyeket csaknem egy évig várakozásban egy már meghozott döntés miatt, a felek pedig nem fizetnének kamatot valaki más késedelméért.
  • Rövidített eljárást kellene bevezetni a már elbírálttal azonos kifogásokra. Amikor a tárgy, a kifogások és az előterjesztő egybeesik egy lezárt üggyel, a testület egyszerűsített formában dönthetne, a korábbi határozatra utalva. Hatás: ez az ügy nem emésztett volna fel 1 901 napot egy 2024 márciusában megírt eredményért.
  • Kötelezni kellene a megkeresett hatóságokat, hogy válaszoljanak, vagy mondják meg, miért nem válaszolnak. Ebben az ügyben a Parlament két házának elnökei, a Kormány és az ombudsman hallgattak, jóllehet a tét egy javadalmazási szabály volt, több ezer folyamatban lévő perrel. Hatás: a testület nem bírálna el költségvetési kérdéseket úgy, hogy egyetlen másik közhatóság álláspontját sem ismeri.
  • Egységes bérszóhasználati normát kellene alkotni, tisztázó, visszaható hatállyal. Egy olyan szöveget, amely egyszer s mindenkorra kimondja, hogy az alapbér, az alapbeosztás katonai illetménye, az alapbeosztás bére és a besorolási illetmény egyenértékű elemek mindannyiszor, amikor a törvény nem tesz kifejezett különbséget. Hatás: nem volna szükség a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék jogértelmezésére és két alkotmánybírósági határozatra ahhoz, hogy kiderüljön, ki tartozik egy kiegyenlítési szabály alá.
  • Határidőt kellene szabni az ügyiratnak az érdemben eljáró bíróságtól a testülethez való felterjesztésére. A 2020. szeptember 25-i, ügyet előterjesztő ítélet és a 2021-es ügyiratszám között legalább egy évforduló elveszett, és ez az időköz sehol nem jelenik meg a testület időtartam-statisztikájában. Hatás: az alkotmányossági felülvizsgálat valós időtartama a megkeresés napjától válna mérhetővé, nem a bejegyzés napjától.

A jogi aktus eredeti szövege

Az alábbi szöveg románul szerepel, a hivatalos közzétett formában.

A teljes szöveg a romániai Hivatalos Közlönyben megjelent formában

Romániai Hivatalos Közlöny 766. szám, 2026. szeptember 9. 16 oldal PDF, 115 KB a jogi aktus a(z) 2. oldalon kezdődik

A hivatalos PDF megnyitásaPDF letöltése

Kis képernyőn a megjelenítő nem látszik. A fenti gombokkal nyithatod meg vagy töltheted le a fájlt.

Ez a cikk tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi tanácsadásnak. Konkrét helyzetekben forduljon ügyvédhez vagy engedéllyel rendelkező adótanácsadóhoz.