Röviden
- A ki nem vett rendes szabadság pénzbeli megváltására vonatkozó 3 éves elévülési idő a munkaviszony vagy szolgálati jogviszony megszűnésének napjától kezdődik, nem pedig minden egyes évtől, amelyben a szabadságot nem vették ki.
- A 18 hónapos átviteli időszak már nem törli automatikusan a jogot: ha a munkáltató ténylegesen nem biztosította a munkavállalónak a szabadság kivételének lehetőségét, a pénzbeli megváltáshoz való jog ezen az időszakon túl is fennmarad.
- Ha a munkavállaló tartózkodott a szabadság kivételétől, jóllehet erre lehetőséget kapott, az átviteli időszakot meghaladó időszakra a megváltáshoz való jog nem áll fenn. A határozat valamennyi bíróságra kötelező.
Megjelent: romániai Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) 665. sz., 2026. augusztus 11.
Hatálybalépés: 2026. augusztus 11.
Évekig nem vette ki a teljes szabadságát. Kilépett a cégtől, és kérte a fennmaradó napok pénzbeli megváltását, a munkáltató pedig azt válaszolta, hogy a követelés régen elévült. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék kimondta, hogy ez nincs így: a 3 év csak azon a napon kezd telni, amelyen a munkaviszony megszűnik. A jogkérdések elbírálására létrehozott tanács 2026. március 9-i 40. sz. határozata a 2026. augusztus 11-i 665. sz. romániai Hivatalos Közlönyben jelent meg, és ettől a pillanattól valamennyi bíróságra kötelező. Ez az idei év második fontos pontosítása a szabadságokhoz kapcsolódó jogok terén, a táppénz 55, 65 és 75 százalékos sávos kifizetésére vonatkozó szabályok után.
A kérdést a Bukaresti Ítélőtábla munkaügyi és társadalombiztosítási pereket tárgyaló VII. szekciója terjesztette elő a 20.893/3/2023. sz. ügyben. A felperes, egy volt ügyész, a tevékenysége megszűnéséig ki nem vett rendes szabadság napjainak ellenértékét követelte. A Bukaresti Törvényszék a 2023. november 6-i 6.082. sz. polgári ítéletével elévülés miatt elutasította a keresetét, a másodfokú bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a kérdés kellően tisztázatlan ahhoz, hogy elvi jelentőségű döntést érdemeljen.
A gyakorlati tét nagy, mert a Munka Törvénykönyvében két olyan szabály találkozik, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak. A 146. cikk (3) bekezdése szerint a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltása kizárólag az egyéni munkaszerződés megszűnésekor lehetséges. A 146. cikk (2) bekezdése 18 hónapos átviteli időszakot biztosít a munkavállalónak, a jog keletkezésének évét követő évtől számítva, hogy a szabadságot természetben kivehesse. A 268. cikk (1) bekezdésének c) pontja pedig 3 éves elévülési időt állapít meg a meg nem adott bérjellegű juttatásokkal kapcsolatos igényekre. A kérdés az volt, honnan kell számítani ezt a 3 évet.
A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék válasza egy egyszerű megállapításból indul ki: senki nem eshet el olyan jogtól, amelyet nem is állt módjában érvényesíteni. Amíg a munkaviszony fennáll, a munkavállaló előtt nem nyílik meg a ki nem használt napok pénzbeli követelésének útja, csupán az a lehetőség, hogy a szabadságot természetben kivegye. A kereseti jog tehát abban a pillanatban keletkezik, amikor a fizetési kötelezettség esedékessé válik, vagyis a munkaviszony megszűnésekor.
Milyen hatásokkal jár
A 3 évet a szerződés utolsó napjától kell számítani. A munkaviszony vagy szolgálati jogviszony megszűnéséig ki nem vett szabadságnapokból eredő pénzbeli igények esetében az elévülési idő a megszűnés napján kezdődik, nem pedig minden egyes évben, amelyben a szabadságot nem vették ki. Az a munkavállaló, aki 2026-ban lép ki, elvben régebbi napok megváltását is kérheti anélkül, hogy azok automatikusan elévültek volna.
A 18 hónapos átvitel többé nem automatikus guillotine. Az ezen a határidőn túli időszakra a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék tartalmi, nem pedig naptári szempontot állapított meg: a megváltáshoz való jog fennmarad, ha a munkáltató ténylegesen nem biztosította a munkavállalónak a jog gyakorlásának lehetőségét, és nem áll fenn, ha a munkavállaló tartózkodott a kivételétől, jóllehet erre lehetőséget kapott.
A bíróság mindkét fél magatartását vizsgálni fogja. A bíró a polgári perrendtartás 22. cikkében szabályozott aktív szerepe alapján vizsgálja, hogy a munkáltató mennyiben tett eleget a szabadság kivételéhez szükséges feltételek megteremtésére vonatkozó kötelezettségének, ideértve a tájékoztatási kötelezettséget is, valamint hogy a munkavállaló mennyiben kérte a szabadságot az elfogadott ütemezés szerint vagy más észszerű időszakban.
A szabály a szolgálati jogviszonyokra is kiterjed. A rendelkező rész megfogalmazása kifejezetten a munkaviszony vagy szolgálati jogviszony megszűnéséig ki nem vett szabadságnapokból eredő igényekre vonatkozik, ami magában foglalja a köztisztviselőket és a különleges jogállású szakmai kategóriákat is, mint amilyen az előterjesztés alapjául szolgáló ügyben szerepelt.
A közzétételtől kötelező. A polgári perrendtartás 521. cikkének (3) bekezdése szerint a jogkérdésre adott értelmezés a romániai Hivatalos Közlönyben való megjelenés napjától, vagyis 2026. augusztus 11-től kötelező a bíróságokra.
Mi változott a korábbi helyzethez képest
Eddig a bírói gyakorlat megosztott volt. A bíróságok többségi álláspontja már korábban is abba az irányba mutatott, hogy a határidő a munkaviszony megszűnésétől telik, de létezett kisebbségi álláspont is, amely szerint az elévülés attól a naptól kezdődne, amelyen a munkavállaló szabadság kivételére vonatkozó joga keletkezett. A különbség nem elméleti volt: a második változatban szinte minden néhány évnél régebbi napokra vonatkozó igény eleve elbukott.
Az igazán új elem azonban nem az elévülés kezdő időpontja, hanem a rendelkező rész második bekezdése, amely a jog érdemét érinti. A Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék átvette az Európai Unió Bírósága gyakorlatának logikáját, különösen a C-120/21. sz. ügyben 2022. szeptember 22-én hozott ítéletet, amely szerint a fizetett éves szabadsághoz való jog nem szűnhet meg, ha a munkáltató nem tette lehetővé a munkavállaló számára annak tényleges gyakorlását.
A gyakorlatban tehát a kizárólag a 18 hónap eltelésén alapuló mechanikus vizsgálat helyébe magatartási vizsgálat lép. Ha a munkáltató nem tudja bizonyítani, hogy tájékoztatta a munkavállalót, és tényleges lehetőséget adott a szabadnapok kivételére, a jog fennmarad. Ha a munkavállaló elutasította vagy figyelmen kívül hagyta az elfogadott ütemezést, a jog az átvitelt meghaladó időszakra megszűnik.
Előnyök és hátrányok
Mi a jó benne
- Megszünteti az egységes gyakorlat hiányának egy valós forrását, amely miatt ugyanazt a kérelemtípust bíróságonként eltérően bírálták el.
- Védi azt a munkavállalót, aki nem saját választásából, hanem a munkateher vagy a munkáltató elutasítása miatt nem tudta kivenni a szabadságát.
- Összhangba hozza a belső jogot az Európai Unió Bíróságának a fizetett éves szabadságra vonatkozó gyakorlatával.
- Visszatartja azt a gyakorlatot, amely a szabadságkérelmek informális blokkolására épít, arra számítva, hogy a jog 18 hónap után úgyis megszűnik.
- A szolgálati jogviszonyokra is kiterjed, így nem hoz létre olyan személyi kört, amely kimarad ezekből a garanciákból.
Mi marad probléma
- Az a munkavállaló, akinek lehetősége volt kivenni a szabadságát, és nem élt vele, elveszíti a megváltást a 18 hónapos átvitelt meghaladó időszakra.
- A felróhatóság szempontját esetről esetre kell megállapítani, ami hosszabb és bizonyítékfüggő pereket jelent, nem pedig számokban kiszámítható szabályt.
- A munkáltatók továbbra is ki vannak téve olyan igényeknek, amelyek régi időszakokra vonatkoznak, és a munkavállaló távozása után dokumentumokkal nehezen rekonstruálhatók.
- Annak bizonyítása, hogy a munkavállaló ténylegesen lehetőséget kapott a szabadság kivételére, gyakorlatilag a munkáltatóra hárul, akinek évekig írásos nyilvántartást kell vezetnie.
- A határozat semmit nem változtat a már jogerősen lezárt ügyeken, még akkor sem, ha ott a kisebbségi értelmezést alkalmazták.
- A pénzbeli megváltás továbbra is csak a szerződés megszűnésekor lehetséges, így az aktív munkavállaló a ki nem vett napokat továbbra sem válthatja pénzre.
Hasznos tanácsok
- Írásban kérje a szabadságot, még akkor is, ha a cég informatikai rendszert használ. Egy iktatott kérelem és az esetleges elutasítás pontosan azok a bizonyítékok, amelyeket a bíróság keresni fog a felróhatóság vizsgálatakor.
- Ha már kilépett a cégtől, a 3 évet a szerződés megszűnésének napjától számolja, nem pedig attól az évtől, amelyben nem vette ki a szabadságát. A pontos dátumot a megszüntető határozat tartalmazza.
- Kérjen a munkáltatótól kimutatást a szabadságnapok egyenlegéről a távozás időpontjában, és vesse össze azzal, amit a végelszámolásban kifizettek. A különbözet pontosan az az összeg, amelyet követelhet.
- Őrizze meg az éves szabadságolási ütemtervet és a halasztásokkal kapcsolatos levelezést. Ez mutatja meg, hogy a napok objektív okokból vagy az Ön döntése miatt maradtak ki.
- Munkáltatóként dokumentálja a munkavállalók tájékoztatását a fennmaradó napokról és az átviteli határidőről. E bizonyíték nélkül a munkavállaló joga a 18 hónapon túl is fennmarad.
- Ne keverje össze a ki nem vett rendes szabadságot más pénzbeli juttatásokkal. A többi bérjellegű juttatásra továbbra is a Munka Törvénykönyve 171. cikkének (1) bekezdése szerinti szabály él, az esedékesség napjától számított határidővel.
Gyakori kérdések
Mikortól telik a 3 éves határidő a ki nem vett szabadságnapokra?
Elvesznek a 18 hónapnál régebbi szabadságnapok?
Kérhetek pénzt a ki nem vett szabadságra, amíg még dolgozom?
Kinek kell bizonyítania, hogy miért nem vettem ki a szabadságot?
Vonatkozik a határozat a köztisztviselőkre is?
Mi történik a jelenleg folyamatban lévő perekkel?
A jogi aktus eredeti szövege
Az alábbi szöveg románul szerepel, a hivatalos közzétett formában.
A teljes szöveg a romániai Hivatalos Közlönyben megjelent formában
Romániai Hivatalos Közlöny 665. szám, 2026. augusztus 11. 16 oldal PDF, 121 KB
A hivatalos PDF megnyitásaPDF letöltése
Kis képernyőn a megjelenítő nem látszik. A fenti gombokkal nyithatod meg vagy töltheted le a fájlt.
Ez a cikk tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi tanácsadásnak. Konkrét helyzetekben forduljon ügyvédhez vagy engedéllyel rendelkező adótanácsadóhoz.